„Sometimes we just can see clear only after our eyes washed away with
tears”
~ „Néha csak akkor látunk tisztán, mikor a szemünket már elmosták a könnyek”
~ „Néha csak akkor látunk tisztán, mikor a szemünket már elmosták a könnyek”
Damon halvány mosollyal a
szája sarkában lépett be a panzióba, ahol az egymást ölelő párocska meresztett
rá gyanakvó pillantásokat. Egészen addig azonban nem szólaltak meg, míg egy
szimpla „Hali” után az emelet felé nem vette az irányt a vámpír.
- Mit csináltál, Damon? – tért
rá a lényegre egyből Stefan. Rosszat sejtett. Ha bátyjának ilyen jó kedve van,
akkor minimum egy emberrel kevesebb él a Földön.
- Mégis mi ez a támadó
hangnem, drága öcsém? – tette a szívére a kezét, játszva a sértettet.
- Hope-nál voltál? – kérdezte
Elena, torkában dobogó szívvel. Féltette a lányt, ugyan akkor valamiért úgy
érezte, hogy a férfi nem lenne képes ártani neki.
- Talált, süllyedt –
kacsintott szélesebb vigyorral.
- Mit tettél vele? – folytatta
a faggatózás az idősebb Gilbert testvér.
- Megszabadítottam egy
élősködőtől – rántotta meg a vállát, majd elindult felfelé a lépcsőn.
- Ezt mégis hogy érted? –
vágott be elé öccse.
- Kicsit sok a kérdés, nem
gondolod? – villantak meg fenyegetően a kék íriszek.
- Csak azt mondd meg, hogy jól
van-e – pattant fel a kanapéról a társaság egyetlen nőnemű tagja.
- Most már igen. Ha akarja,
úgy is elmondja mi történt. Most pedig, ha megbocsájtotok, kicsit elfáradtam –
s félrelökve testvérét lazán felsétált a szobájába.
- Szerinted mi történt? –
csillantak fel félősen a barna szemek.
- Hívd fel Caroline-t, hátha ő
tud valamit. Ha mégsem, akkor felhívjuk Hope-ot – adta ki az utasítást, a nem
kevésbé feszült férfi.
- Én a helyetekben nem
zavarnám az arany torkú énekes madárkánkat. Épp aludt, mikor elmentem,
pihenésre van szüksége, mint ahogy nekem is. Úgyhogy a továbbiakban csöndben
szervezkedjetek, gyerekek – kiabált le az emeletről az idősebb Salvatore
testvér.
*
Paul finoman kopogott a fehér
fán, mielőtt belépett volna. Tudta, hogy kedvesének pihenésre van szüksége, de
már több órája egymagában gubbasztott a szobájába, ami nem jelentett túl sok
jót. Fájt neki, hogy nem ossza meg vele úgy az érzéseit, mint korábban. Sosem
voltak titkaik egymás előtt, mindent meg tudtak beszélni, a legapróbb dologtól
kezdve az életüket megváltoztató döntésekig. A férfi komolyan kezdett aggódni,
hogy elveszítheti szerelmét. Korábban is voltak barátnői, de egy iránt sem
táplált olyan mély érzéseket, mint a Fall lány iránt. Az első pillanattól
kezdve tudta, hogy ő más, mint a többi. A smaragd íriszek egy pillanat alatt a
hatásuk alá vonták. S ahogy szépen lassan megismerte, közelebb került hozzá,
érzései csak erősödtek. Mindennél jobban szereti a világon. Tudta, hogy mit
akar, a kérdés már csak az, hogy Hope is?
Újra, ezúttal erőteljesebben
kopogott, majd benyitott. Úgy sem láthat semmi újat. A látvány azonban mégis meglepte:
szerelme békésen szuszogott az ágyon, betakarózva. Halványan elmosolyodott,
majd odaosont kedveséhez. Finoman végigsimított a szép arcon, és szólongatni kezdte.
- Kicsim. Kicsim, ébredj fel –
mondogatta. – Margaret elkészült az ebéddel, a kedvedért finom erőlevest
főzött.
Az énekes laposakat kezdett
pislogni, egy kis idejébe telt, mire rájött, hogy mi történt. Mikor tekintete
találkozott barátjáéval, kis híján az ütő is megállt benne.
- Paul – ugrott ülőhelyzetbe,
majd a szobát kezdte fixírozni Damont keresve, de sehol sem találta.
- Valami baj van, kicsim? –
érdeklődött homlokát ráncolva. – Szükséged van valamire? – találgatott.
- Nem, nincs – válaszolta csalódottan.
Elment.
- Akkor gyere, menjünk le
ebédelni. Ne bántsuk meg Margaretet, annyit szorgoskodott, ráadásul rád férne
már egy kiadós ebéd. Sokat fogytál az utóbbi időben – állapította meg.
- Miből gondolod? – kerekedtek
ki a szemei. – Szerintem épp ellenkezőleg, híztam, vagy legalábbis elkezdtem
eltunyulni – húzta a száját.
- Tegnap este volt alkalmam
alaposan feltérképezni minden porcikád, amit eddig is kitűnően ismertem. Hidd
el, észreveszem, ha megváltoztál, most pedig legalább két-három kilóval
kevesebb vagy – fejtette ki álláspontját, pirulásra késztetve barátnőjét.
- Így már nem is tetszem? –
ijedt meg egy pillanatra.
- Dehogynem, butus! – nevetett
fel, majd szorosan átölelte. – Nekem te úgy vagy tökéletes, ahogy vagy. Szeretlek.
- Jó hallani – húzódtak mosolyra
az ajkai. – Megyek, rendbe szedem magam a fürdőben, utána lemehetünk ebédelni –
bújt ki az ölelésből, hogy utána a fürdő felé vehesse az irányt.
- Ahogy szeretnéd – bólintott.
Nézte, ahogy kedvese elballag,
s egy fájdalmas sóhaj tört ki belőle. Minden egyes pillanattal távolabbnak
érezte. Azt hitte, hogy az előző éjszaka végre újra helyreállt köztük minden,
de tévedett. Tudta, ha ez így megy tovább, el fogja veszíteni. Ettől
függetlenül mégsem azon kezdett el töprengeni, hogy hozhatná mindezt helyre.
Tekintete az éjjeliszekrényen lévő készülékre esett, amit gyorsan a zsebébe
süllyesztett.
- Lemegyek, megmondom, hogy
szedhetik a levest – kiáltotta.
- Oké – jött a válasz, a
csukott ajtónak.
*
Hope a mosdókagylónak
támaszkodott, a csapból folyt a víz. Csak nézte és nézte, közben mégis valahol
egészen máshol járt. Miért hagytál itt,
Damon? Megígérted, hogy itt maradsz. Mikor összedőlni látszott a világ, te itt
voltál. Átláttál az álarcon, sőt, egy másodperc alatt lehullott, még csak
kérned sem kellett. Kígyót melengettem a keblemen éveken át, de te
rávilágítottál az igazságra. Miért teszed mindezt, ha utána magamra hagysz,
tengernyi kérdéssel, értetlenül, zavaros érzésekkel. A képbe egy lehulló
csepp rondított bele. Meglepetten kapta fel a fejét, s miután egy újabb hullott
alá, a tükörbe nézett.
- Jesszusom, egy bőgőmasina
lettem – nevetett fel keserűen. – Basszus, ez így nem mehet tovább.
Hideg vízzel megmosta az
arcát, majd kifésülte a haját. A tükröt azonban nem lehet ennyivel lóvá tenni,
ugyan azt az összetört szívű lányt mutatta, aki eddig is ott állt előtte.
- Még jó, hogy ma nem volt
tanítás. A napomat csak egy újabb töri egyes tehetné teljesebbé – gúnyolódott a
saját helyzetén. Egy-két percig még erőt gyűjtött, végül azonban csak lesétált
az ebédlőbe.
Senki sem szólalt meg, mikor
leért. Mindenki őt nézte, majd összenéztek, aztán visszatértek a dolgukhoz.
Evés közben néhány formális kérdés és válasz hangzott el, de semmi egyéb. Ennyi után minimum őröltnek, vagy kitörni
készülő vulkánnak érzem magam. Épp a borzalmas ebéd végénél jártak, mikor
megszólalt a csengő. Hála Istennek!
- Majd én megyek, kinyitom, ne
fáradj, Gregor bácsi – pattant fel, s villámgyorsan a bejáratnál termett. Az
ajtóban álló szöszi látványa kis híján könnyeket csalt a szemében.
- Szia – szólalt meg a vendég
először.
- Hali – köszönt ő is. Egy
percig nézhettek egymással farkasszemet, majd egyszerre borultak egymás
karjaiba. Hope-ból ismét kitört a zokogás, s Caroline íriszei is elhomályosodtak.
Rossz érzés sírni látni a legjobb barátunkat. Rövidesen már csak szipogást
lehetett hallani, mire Care egy kissé elhúzódott.
- Szeretnél róla beszélni? -
kérdezte, mire egy halvány bólintás érkezett válaszul. – Gyere, menjünk be –
karolta át a példaképét.
Együtt sétáltak be a nappaliba,
ahol már két csésze gőzölgő tea várta őket. Paul is beköszönt, majd felment az
emeletre, a szobájába. A két lány egy ideig nem szólalt meg, csupán a forró
italt szürcsölték, míg végül az énekesből kirobbant minden. Ajkai remegése
néhol kissé érthetetlené tette a beszédet, de néhány nyugtató szó, vagy érintés
után újból neki tudott vágni. Caroline lesokkolva hallgatta a történetet, s
egyre inkább kezdte bánni, hogy nem rakott viszketőport a kék ruhába. Vagy akár
fel is gyújthatta volna, természetesen az után, hogy Jenny felvette. Még jó
néhány hasonlatos terv járt a fejében, mikor újra megszólalt a csengő.
- Nyitom én! – kiáltotta el
magát Hope. – Egy perc és jövök – mondta barátnőjének, s már ott sem volt.
Szélesre tárta az ajtót, de a levegő bent rekedt a tüdejében, szívverése egy
pillanatra leállt.
- Damon… - nyögte ki.
- Remélem nem zavarok, csak
meg akartam nézni, hogy vagy – vágott bele a közepébe aggódó tekintettel,
miközben a sírástól kipirult arcú, vörös szemű lányt nézte. Észre sem vette, de
ez volt az első alkalom, mikor egy pillanatra sem kellett semmilyen érzelmet megjátszania,
vagy laposan átgondolnia minden tettét, szavát.
- Azt ígérted, nem hagysz
magamra – mielőtt végiggondolhatta volna, mit mond, kitört belőle, eléggé vádló
hangon. Hülye! Hülye!
- Sajnálom, de gondolom nem
örültél volna, ha a lovagod a szobádban talál engem, veled – magyarázta.
- Korábban egyáltalán nem
zavart, hogy mit gondol – fűzte tovább sértetten. Karjait összefonta mellkasa
előtt, úgy nézett fel azokba a gyönyörű kék szemekbe.
- De téged igen – vitte be a
kegyelemdöfést, amivel minden további vádaskodást megelőzött. Hope szemei
kikerekedtek, egy ideig hazugság nyomait kereste, várta, hogy elneveti magát, s
a képébe vágja, hogy csak viccelt. Miután semmi ilyesmi nem történt, ajkai
halvány mosolyra húzódtak, szívét melegség töltötte el.
- Hát, lassan egy medencét is
megtölthetnék, de igyekszem összeszedni magam – mondta az igazságot.
Damon felemelte az egyik kezét
és lágyan végigsimított az énekes arcán.
- Egy gyönyörű, erős nő vagy,
Hope – jelentette ki, közben ujjaival a puha bőrt simogatta, s végig tartotta a
szemkontaktust.
A meghitt beszélgetésnek
léptek zaja vetett véget, amit a vámpír tökéletesen hallott. Tekintetét elszakította
a lányétól, hogy a gyanakvó kék íriszekbe nézhessen.
- Caroline – szólította meg,
mosolyt erőltetve ajkaira, miközben gondolatban legalább tíz féle képpen tette
el láb alól az alkalmatlankodót.
- Üdv, Damon! – köszönt hamiskás
mosollyal az arcán, ami csak egyet jelenthetett: valamit forral abban a kis szőke
buksijában, ezzel eléggé felbosszantotva a vámpírt.
- Bocsi, nem akartam semmit se
megzavarni, csak sokáig voltál el, azt hittem, már valami baj történt – mentegetőzött
barátnőjének.
- Semmi baj – rázta a fejét
Hope.
- Én úgy is menni készültem –
túrt bele fekete tincseibe.
- Máris? – nézett rá
meglepetten és kissé csalódottan az énekes.
- Megkaptam, amiért jöttem.
Sziasztok – köszönt el.
- Szia – makogta a leforrázott
lány. Mielőtt azonban becsukhatta volna az ajtót, hogy újfent magába
zuhanhasson, a férfi visszaszólt.
- Ne felejtsd el becsukni az
erkélyajtót, ha egyedül vagy a szobában. Könnyen meg lehet fázni – kacsintott rá.
- Igyekszem észben tartani –
mondta ezer wattos mosollyal.
- Oké, ez most mi volt? –
nézett rá csípőre tett kézzel Caroline.
- Nem tudom, miről beszélsz –
próbált ártatlan arcot vágnia híresség.
- Ahogy szeretnéd – hagyta rá.
Nem régóta ismerte a lányt, de
arra rájött, hogy nem szabad erőltetni a dolgokat. A végén úgy is elmondja
magától, ha elérkezettnek látja az időt. Most úgy is valami fontosat kell
megtennie, ami csak még inkább meg fogja sebezni a lányt, de addig kell ütni a vasat,
amíg meleg. Ha most nem sikerül észhez
térítenem, akkor soha. Ehhez viszont erősítésre lesz szükségem. Bocsáss meg,
Hope, de hidd el, mindez a te boldogságod érdekében fog történni. Majd én
segítek, hogy meglásd az igazságot.
- Nincs kedved átugrani
hozzám? Tudod, Stefant és Elenát otthagytam a szobámban, és már hosszú idő telt
el, ráadásul az ágyam nagyon kényelmes – célozgatott aggódó arccal.
- Oké – kuncogott a Fall lány.
– Csak felveszek valami mást és beszólok Paulnak, meg a néniéknek.
- Amíg szólsz nekik,
kiválasztok egy ruhát – ajánlotta fel csillogó szemekkel.
- Rendben – egyezett bele.
A Forbes házhoz Hope kocsijával
mentek, így alig pár perc alatt oda is értek. Természetesen az álompár semmi
illetlenséget nem csinált, hiszen Elena olyan ideges volt, hogy az a csoda,
hogy Stefan nem hívta ki a mentőket, vagy adott be neki pár pirulát.
*
Már legalább két órája beszélgettek,
alaposan átrágták a Hope-Jenny témát, amivel egy-két könnycseppet csaltak az
énekes szemébe, de már sokkal jobban bírta.
Egy gyönyörű, erős nő vagy, Hope.
Ha úgy érezte, átszakad a gát,
mindig eszébe jutott ez a mondat, s hirtelen tényleg erősnek érezte magát.
Hamarosan azonban egy egészen különös témát kezdtek boncolgatni. Hope és Paul.
Nem érezte úgy, mintha bármi takargatni valója lenne ez ügyben, így elmondott
mindent az első találkozásuktól kezdve, az aznapi ebédig. A felmerülő kérdések
és megállapítások viszont nem egyszer tőrszúrásként érték, de mikor hangot
adott volna a haragjának rájött, hogy azért érintik ilyen rosszul, mert igaz.
- Szerelmes vagy Paulba? –
tette fel a legrosszabbat Caroline.
- Persze, hogy szeretem.
Hallottad, ott volt mindig…
- Nem ezt kérdeztem – vágott közbe
kíméletlenül. Mindent egy lapra tett fel. – Szerelmes vagy belé? – Hosszú,
feszült csönd következett be. A három törzsbeli lakos imádkozott, hogy ne
akadjon ki túlságosan, s rájöjjön, hogy semmi értelme a kapcsolatának.
- Nem – ismerte be lehajtott
fejjel a Fall lány. A beismerés egyszerre szabadította meg egy nehéz tehertől
és hagyott űrt maga után.
- Hope, hallgass meg kérlek –
kérlelte a szöszi. – Fájni fog, amit most mondok, de muszáj, hogy valaki végre
kimondja, hogy halld azt, amit a szíved mélyén te is tudsz. – Egy kis
hatásszünetet tartott, ami alatt próbálta összeszedni gondolatait. – Bár szereted
Pault, de nem úgy, mint ahogy egy nő egy férfit. Csupán ő a kapaszkodód, amibe
anyukád halála után kapaszkodni tudtál. Félsz elengedni őt, mert azt hiszed,
hogy nincs senki más rajta kívül, aki ugyan úgy tudna szeretni, mint ahogy ő
szeret téged. De ezzel csak saját magadnak okozol még több fájdalmat, ráadásul
őt is bántod. Nem tudsz az a társa lenni, akire neki szüksége van. Bármit
megtenne érted, még engem is felhívott, hogy menjek át, mert szükséged van rám.
El kell őt engedned, Hope. Tudom, hogy azt mondták, egymásnak vagytok teremtve,
de ez nem így van.
Hosszú, végtelennek tűnő
hosszú hallgatás következett be, mialatt Hope kezeibe temette az arcát, hogy át
tudja gondolni azokat, amiket az imént hallott. Jobban mondva az igazságot,
amit a képébe vágtak. Hihetetlen ez a
csaj. Alig pár napja, hogy találkoztunk, mégis jobban kiismert, mint eddig
bárki. Hát, ha létezik olyan, hogy az ember élete folyamán egy igaz barátra
lel, akkor már megtaláltam. Na és a szerelem?
- De olyan nehéz – tört ki
belőle.
- Nem tudom, hogy most min
mész keresztül, de itt vagyok…
- Khm – köszörülte meg a
torkát erősen Elena.
- Azaz itt vagyunk neked, segítünk,
amiben tudunk.
- Veletek mi a helyzet? –
nézett a párocskára reményvesztett tekintettel. – Ti is tizenhét évesek vagytok,
mint én. – Stefannak itt erőt kellett vennie magán, hogy ne nevessen fel
keserűen. – Úgy gondoljátok, hogy ti egymásnak vagytok teremtve? – Nem háborodtak
fel a kérdésen, tudták, hogy nem akarja őket megbántani, csak így próbálja levezetni
a feszültségét. Jobb, mintha a berendezést rendezné át.
- A mi kapcsolatunk sem egy
tündérmese, de igyekszünk minden akadályt legyőzni, amit az élet elénk gördít.
Együtt, közös erővel – mondta Elena. – A kérdésedre válaszolva igen –
jelentette ki magabiztosan. Állta a zöld íriszek támadó csillogását, nem
hátrált meg. Tudta, hogy ez egy létfontosságú pillanat, ezen áll vagy bukik az
egész.
- Az… jó – préselte ki magából
Hope. Tudta, hogy vissza kell fognia magát, pedig legszívesebben tört-zúzott
volna. Két héttel ezelőtt még volt egy csodás kapcsolata, s egy gyerekkori
barátja. Legalábbis ezt hitte. Szíve szerint leordítaná a körülötte ülők fejét
és L. A.-ig meg sem áll. Úgy érezte, hogy a világ egy csúfos játékot űz vele,
először megad mindent, szerető családot, szerelmet, legjobb barátot, hírnevet,
majd szépen lassan, mindent elvesz tőle. Először az édesanyját, utána az
édesapját, most Jennyt és Pault, s hamarosan a neve is feledésbe fog merülni.
- Hé – ölelte meg Caroline. –
Még majdnem egy év van hátra a tizennyolcadik szülinapodig. Addig kétszer is megtalálhatod
az igazit – vigasztalta.
- Úgy érzem, ha elengedem
Pault, az utolsó darabot fogom elveszíteni a régi életemből. Már csak ő maradt
abból az időszakból…
- Ahol anyukád is élt, ugye? –
kérdezte Elena. Ő is közelebb kúszott, s másik oldalról ölelte a megtört
énekest.
Stefan sajnos férfi lévén,
hiába élt már másfél évszázadot, a lányos-összeborulós jelenet közepén
feleslegesnek kezdte érezni magát. Ettől függetlenül maradt. Egészen kezdte
megkedvelni a lányt, ráadásul ő tudta a legjobban, hogy milyen érzés mindent
elveszíteni: családot, barátot, régi életet. Erről azonban nem beszélhetett volna
a nélkül, hogy felfedné az igazságot. Szerencsétlennek pedig már csak ez
hiányozna az életéből. Képzeld, vámpírok léteznek! Sőt, boszorkányok is.
Apropó, a szellemekről hallottál? Biztos nézel horrorfilmet… Ráadásul Damon
biztosan megölné, ha felfedné kilétét, mivel Hope az után valószínűleg, a
közelébe se merne menni. Még. Tudni akarta, hogy mi sülhetne ki belőlük.
Testvére akár beismeri, akár nem, elkezdett érezni valamit a lány iránt.
Fontossá vált a számára. Erre pedig Katherine óta nem volt példa. Talán, nem
csak Hope életében fog beköszönteni egy új korszak. Sajnos, a neheze talán még
csak ez után fog jönni.
*
Egy órával később a Fall lány
a bejárati ajtó előtt állt, de percekig csak nézte. Tudta, ha bemegy, valami
véget fog érni. Lehunyta szemeit, nagy levegőt vett, amit lassan fújt ki. Mikor
pillantását újra a fehérre festett fára emelte érezte: itt az idő.
Szia!
VálaszTörlésFantasztikus fejezet volt :D
Tele volt érzelmekkel. Szegény Hope Caroline és az Elena-Stefan páros segítségével végre rájött, hogy nem Paul a neki való. Ettől már csak egy lépés Damon :) Az elején nagyon vicces volt Damon és Stefan beszélgetése. Főleg mikor a fiatalabb Salvatore azt gondolta, hogyha testvére ilyen vidám akkor biztos meghalt valaki. Mondjuk van benne némi igazság :D Örülök, hogy Damon rájött arra, hogy tényleg őszintén aggódik Hope ért. Nem lehet valami könnyű neki, hogy ennyi idő után újra megnyitja a szívét. Nagyon várom, hogy fog alakulni a szakítás. Remélem Paul hamar be látja, majd, hogy vége van. Igaz most is voltak a fejezetben utalások, hogy érzi mennyire eltávolodtak egymástól. Szóval remélem, hogy megértő lesz.
Siess a frissel :D
Puszi
Szia!
TörlésKöszi, örülök, hogy tetszett :D
Igen, alakulnak és bonyolódnak a szálak a két főhős között, az biztos :) Igen, Stefan már túl jól ismeri Damont, valaminek történnie kell, ha ő vidám, s az általában valaki kárára van. Damon teljes szívéből szerette Katherine-t, aki kiderült, hogy egy kicsit sem érdekelt, s most hirtelen a véletlenek fura játékának köszönhetően egy kislány, aki az áldozata, a játékszere lett volna, akaratán kívül ráveszi, hogy újra érezni kezdjen. Igen, az ember észreveszi a hozzá közelállón, ha valami nincs rendben. Annyit mondhatok, hogy Paul nem fogja meghazudtolni önmagát :)
A következő rész több, mint a fele készen van, ma este, vagy legkésőbb holnap reggel felkerül, hála az egy hetes kényszerpihenőmnek.
Puszi
Szia Drága Sophie! (:
VálaszTörlésMár nagyon vártam az új fejezetet és meg is érte rá várni,IMÁDTAM!
Hope végre beismerte saját magának, hogy már nem szerelmes Paulba, persze ebben nagy szerepe volt Caroline-nak is. Ez a lány nagy kockázatot vállalt azzal, hogy így a képébe vágta az igazságot, de Hope túllépett az egóján és beismerte, hogy igaza van. Előre sajnálom Hopet a szakítás miatt, ez a legnehezebb és legfájdalmasabb része egy kapcsolatnak.
Damon érzései egyre erősebbek Hope iránt. Védelmező és törődő ami Damonról nem igazán mondható el egyébként.
Ölel, csókol
Bianca
Szia Drága Bianca!
TörlésEgy hetes kényszerpihin vagyok, így gondoltam ha már így ráérek, előbb hozom, mint terveztem. Nagyon örülök neki :D
Care egy lapra tett fel mindent, s bízott abban, hogy Hope félreteszi a büszkeségét és beismeri nem csak magának, hanem nekik is az igazságot.
Damon szépen, lassan elkezd változni, kezdi megnyitni a szívét :) A folytatás is fent van, remélem az is tetszeni fog.
Ölel, csókol
Sophie