2013. február 14., csütörtök

XIV. Secrets ~ Titkok






"Everyone is going to hurt you sooner or later; you just have to decide whose worth the pain."
~ "Előbb vagy utóbb mindenki megbánt majd téged; neked kell eldönteni, hogy ki az, aki megérdemli, hogy szenvedj miatta."

Miután együtt töltötték a délutánt, Damon hazavitte Hope-ot, majd megbeszélték, hogy ez után minden reggel a férfi fog érte jönni, s ő is hozza majd haza. Ezen felül az énekes többször is megeskette, hogy másnap el fogja vinni a régi romokhoz. Bár a vámpír nem értette, hogy miért ennyire erőszakos a témát illetően, hiszen azok csak a rég elfeledett kor maradványai. Azé a koré, amit ő személy szerint kitörölt volna az emlékezetéből, örökre.

A búcsúzás kissé nehézre sikeredett, mivel egyikőjük sem tudta, hogy akkor miként tovább. A délután folyamán egy szimpla csóknál sokkal több történt közöttük, de az az után történő beszélgetés eléggé megváltoztatta a dolgok menetét. Az énekes végül egy futó csókot lehelt a vámpír ajkaira, majd gyorsan távozott, a hálószobájáig meg sem állt. Nekitámaszkodott az ajtajának, s próbálta lenyugtatni szapora szívverését. Az utóbbi időben sokkal gyakrabban volt szüksége ezekre a gyakorlatokra, mint előtte bármikor. Amint sikerrel járt, előkotorta a táskája rejtekéből a mobilját, s egy rövid üzenetet küldött barátnőjének.

Csókolóztam Damonnal.

Nem telt bele két percbe, Caroline hívta.
- Hali! Mi újság? – szólt bele könnyed hangon az énekes.
- Még, hogy „hali”? Meg „mi újság”? Beszélj, Hope Fall, vagy az Istenekre esküszöm, hogy kitekerem a nyakad! – támadta le egyből a Duracell nyuszi.
- Mit szólnál ahhoz, ha ma nálam aludnál? Akkor mindent elmesélek részletesen – ajánlotta fel.
- Te szándékosan kínzol engem, valld be – nyöszörgött.
- Szólok Margaret néninek, hogy készítsenek elő egy vendégszobát neked és, hogy plusz egy főre terítsenek. Vacsora hétkor, ne késs! – Azzal le is tette, nem adott időt a válaszra. A szitokáradatot elég lesz akkor végighallgatnia, köszöni szépen, de nem kér belőle telefonon keresztül is.

Csak letusolni és átöltözni volt ideje, pontban fél hétkor megérkezett a spanyol inkvizítorok utolsó élő leszármazottja. Hope nagy mosollyal az arcán nyitott ajtót, az azonban gyorsan az arcára fagyott, mikor meglátta Caroline cseppet sem derűs arckifejezését.
- Sürgősen el kell mesélned mindent – vágott bele a közepébe. Elkapta barátnője karját, s már elkezdte volna vonszolni az emeletre, mikor Margaret közbeszólt.
- Kisasszony, ha megmutatta a vendégének a szobát, jöhetnek is vacsorázni, mindent előkészítettem – tájékoztatta őket kedvesen.
- Köszönöm, pár perc és jövünk – biztosította a ház tulajdonosa.
- Ezt nem hiszem el – morogta az orra alatt a Forbes lány.
- Majd gyorsan eszünk – kacsintott rá. Jobb mókának ígérkezett a kínzása, mint elsőre gondolta. Természetesen ő szólt a néninek, hogy korábban legyen kész a vacsora. Úgy gondolta, hogy ennyi kijár neki, ha utána úgy is egy több órás vallatás fog következni.

Hope tiszteletben tartotta Caroline diétáját, így a finom töltött husijáról lemondva elrágcsálta a kicsit sem laktató zöldségeket. A cézár saláta elfogyasztása után végre felmehettek az emeletre, s a kis szöszi akcióba lendült az ajtó csukódása után.
- Innen most már ki nem teszed a lábad, amíg mindenről részletesen be nem számoltál! – fenyegette meg.
- Oké, üljünk le – dobta le magát az ágyra, barátnője pedig gyorsan követtek a példáját.
- Halljam – sürgette.
- Jól van, jól van. Először elmentünk a Grillbe, ott iszogattunk, biliárdoztunk, majd Damon megjegyzéseket tett arra, hogy nyilvánvaló, hogy mennyire vonzódunk egymáshoz, miért ellenkezek, ilyesmi.
- Jogos kérdés, ezt rajtad kívül úgy tűnik, hogy mindenki észrevette, még Damon is, ami valljuk be, nagy szó. Tovább. – A meglepő ténymegállapítás egy kissé lesokkolta a sztárt, de folytatta.
- Ez után én otthagytam, kimentem az esőbe…
- Ne már! Most komolyan? Egek, te aztán nehéz eset vagy – bosszankodott a szöszi. Ezen egy kicsit felhúzta az orrát az énekes.
- De ő utánam jött – fejezte be a mondatot.
- Hoppá!
- A Grillben mondtam neki, hogy nem akarok egy lenni a sok közül, erre ő, miután utánam jött azt mondta, hogy…

„- Nem – mondta határozottan.  Teljes testében megfeszült, mellkasa szaporán emelkedett és süllyedt. – Te nem vagy egy a sok közül, sosem voltál. – Látszott, hogy minden egyes szóért meg kellett küzdenie, mintha saját magának mondana ellent azzal, hogy megossza vele érzéseit. – Ha te is szeretnéd, számomra te leszel az egyetlen – olyan gyorsan hadarta el, ahogy csak tudta, s várta a reakciót.”

- Most ugye viccelsz? – képedt el. – Damon komolyan ezt mondta neked? – csak hebegni-habogni tudott.
- Igen – mondta elpirulva.
- Ki nem néztem volna abból az öntelt, egoista majomból – rázta hitetlenkedve a fejét.
- Itt még nincs vége – húzta gonosz mosolyra ajkait.
- Hope, ne már! Miattad fogok infarktusban meghalni! Kérlek, ne kelljen mindent harapófogóval kiszedni belőled – könyörgött.
- Oké-oké! – emelte fel megadóan a kezeit. – Alaposan megáztunk az esőben, így elmentünk a Panzióba, ahol vettünk egy forró fürdőt, KÜLÖN – hangsúlyozta erősen, látva a csillogást barátnője szemében. – Adott néhány ruhát, amit felvehettem, majd lementünk a konyhába, hogy igyunk egy forró teát.
- Miért nem csináltatok valami mást, amitől felmelegedtek? – Nem bírta ki, hogy ne szóljon bele valami hasonlót.
- Volt olyan is – sütötte le pilláit szégyenlősen és a pólója alját kezdte piszkálgatni.
- MI? Az Istenek szerelmére, beszélj már! És én még azt hittem, hogy a férfiak fognak a sírba vinni… - panaszkodott.
- Nem szexeltünk! – védekezett egyből. – Csak felrakott a pultra és csókolóztunk, meg ilyesmi, aztán… - sóhajtott nagyot.
- Aztán?! – lassan már nem maradt körme, addig rágcsálta izgalmában.
- Aztán megjöttek Elenáék – hajtotta le szomorúan a fejét.
- Ezt nem hiszem el! – dőlt végig az ágyon. – Tudtam, hogy nyár óta borzalmas hangulatromboló, de hogy egy ilyen pillanatot is… Beszélnem kell most már vele – határozta el.
- Ne, kérlek! Legalább nem történt semmi, aminek még nem jött el az ideje.
- Hogy érted? Csak úgy szikrázik köztetek a levegő, mi kell ennél több egy vad orgiához?
- Épp ez az, Care… Én nem akarom, hogy a kapcsolatunk központja a szex legyen. Épp ezért megbeszéltem vele, hogy amíg ki nem derül, hogy a kémiánál több is van kettőnk között, addig csak randizgatunk és próbálunk minél több időt együtt tölteni – magyarázta.
- Jesszusom, Hope! Neked semmi se elég? – fakadt ki. – Damon maga egy otromba, bunkó seggfej, de ha veled van, teljesen megváltozik! Lebuktatta azt az álnok lotyót, hazahozott szilveszterkor, hoz-visz az iskolába. Hát nem látod, hogy te más vagy, mint amilyen én, és a többi lány voltunk? Veled törődik, te fontos vagy neki. Még ebbe a hülyeségbe is belement… Ez köztetek több mint kémia, higgy nekem – győzködte.
- Lehet, hogy igazad van, de nekem nem… nem igazán van e téren tapasztalatom… Én csak Paullal voltam eddig együtt úgy és amúgy is. Vele pedig így csináltuk és működött, hosszú ideig.
- De most bizonyosodott be, hogy neked nem egy olyan srácra van szükséged, mint Paul – világított rá.
- Igazad van, mint mindig – adta meg magát nagy sóhajtás közepette.
- Tudom – húzta ki magát büszkén.
- Azért ennyire ne legyél elszállva magadtól – cukkolta és hozzávágott egy párnát.
- Ezt még megbánod!

Azzal egy félórás harc és sikítozás vette kezdetét. Később még megnéztek egy filmet, majd nyugovóra tértek.

*

Reggel Damon kicsit sem örült a plusz egy főnek, amit egy-két szurkálódó megjegyzés kíséretében nem is félt a szöszi tudatára hozni. Hope kissé kínosan érezte magát, s rá is szólt a férfira, hogy ez miatta van, Care nem tehet róla, mire inkább csak magában füstölgött tovább. A lány erre annyira ledöbbent, hogy be se tudott szólni a vámpírnak a papucs viselkedése miatt. Az iskolában Elena természetesen azonnal lerohanta Hope-ot, akinek újra el kellett mesélnie mindent. Stefan addig tapintatosan félrevonult, de emberfeletti képességeinek hála így is hallott mindent. Még őt is meglepte testvére viselkedése, ami valljuk be, elég nagy szó. Az énekes alig várta a délutánt, hogy végre láthassa, hol is laktak pontosan az ősei, akik az egyike az Alapítóknak.

Damon pontosan négy órakor érte ment. A délután Stefannal egy kis megbeszélést tartottak, ezért kellett tovább bent maradnia. Az idősebb fivér ennek kicsit sem örült, s már alig várta, hogy megmutathassa a lánynak, mennyivel többet tud, s hogy egyáltalán nincs szüksége Stefanra, semmiben.

A kocsiutat végigbeszélgették, Hope nagyon fel volt pörögve, egyfolytában beszélt. Ezzel egy új, kissé gyerekesebb oldalát mutatva meg a férfinak. Ő csak jót somolygott magában. Továbbra sem tudta megérteni, hogy mi ennyire nagyszerű ebben, de ha már el akart jönni, akkor inkább feláldozza magát és ő jön el vele, mintsem, hogy Jeremy, vagy valaki még rosszabb.

Sokat sétálgattak a régi maradványok között, közben Damon régi történetekkel szórakoztatta, mintha mindezt annak idején neki is mesélték volna, nem pedig átélte. Az énekes azonnal fel is fedezte a hasonlóságot a két fivér között, mindketten úgy tudtak beszélni a régi korok eseményeiről, hogy az ember azt hiszi, ők maguk is átélték.
- A Fall család itt lakott, tőlük nem messze Lockwoodék. Különös kapcsolatuk volt, látszott, hogy nem különös képpen kedvelik egymást, de valami miatt mégis megtűrik a másikat. Lockwoodék voltak mindig az elsők a városban, a Fallok utánuk következtek, bár néha olyan érzése támadt az embernek, hogy a Fall család könnyedén átvehetné a város irányítását, csak valamiért inkább meghúzzák magukat – emlékezett vissza emberi életének éveire a vámpír.
- Tényleg? – képedt el a lány. – Abban az időben is fájt a foguk a birtokainkra?
- Nem hinném, szerintem tartottak a családodtól. De mindennek már több mint másfél évszázada, azóta minden megváltozott.
- Mesélj még, kérlek.
- Arra nem emlékszem, hogy ennyire kíváncsi természetű lett volna bárki az őseid közül – húzta el a száját.
- Már megint azt csinálod – mosolyodott el, figyelmen kívül hagyva a szurkálódó megjegyzést.
- Mit? – érdeklődött homlokát ráncolva.
- Úgy beszélsz, mint ha te is ott lettél volna akkor – adta meg a választ, mire elkomorodott a férfi.

Damon nem szokott senkivel sem ilyen sokat társalogni, így eddig sosem kellett ennyire odafigyelnie, hogy mit mond. Hiba. Sajnos a hallgatósága élesebb megfigyelőnek számított, mint gondolta. Könnyedén kiszúrta ezt a mások számára semmiségnek tűnő részletet. Ez egy jó alkalom lenne, hogy színt valljon, de nem akarta. Túl jól érezte magát vele, túl fontossá vált a számára, nem hagyhatta, hogy az igazság tönkre tegyen mindent.

- Vége a mesedélutánnak – mondta komoran. – Menjünk – vágott hátraarcot, s elindult az autó felé.
- Mi a baj? Valami rosszat mondtam? – értetlenkedett, de választ nem kapott.

A Fall házig csendben tették meg az utat, egyikük sem szólalt meg.
- Reggel fél nyolcra itt vagyok érted. Ismét számíthatok potyautasra? – kérdezte cinikusan.
- Rendben. Nem, de ha ekkora terhet jelent, akkor inkább majd gyalog megyek iskolába – kapta fel a vizet. Ötlete sem volt, hogy mi üthetett a férfiba, hisz eddig olyan jól megvoltak. – További kellemes napot – szállt volna ki a járműből, de a karjára fonódott ujjak megakadályozták ebben.
- Hé, várj. Nem így gondoltam. Ha az a kis ide… Khm… Caroline a barátnőd és ha vele akarsz néha lenni, elfogadom – kért bocsánatot a maga módján. Szerencséjére még időben kijavította magát.
- Bejössz? – invitálta Hope. Ezt szerették a másikban. Nem kellett nagy szavakat használniuk, vagy hegyi beszédet tartaniuk, értették, hogy mit akar a másik.
- Örömmel.

Margaret néni megkérdezte őket, hogy a fiatalember marad-e vacsorára, mire Damonnak bevillant a felismerés, hogy mostanában erőteljesen elhanyagolja a vérivászatot. De a lány mellett olyan… Emberinek érzi magát. Magában fintorgott. Ez annyira Stefanos. Hazafele menet le kell csapolnia valakit, hogy megőrizhesse igazi valóját.

Miután a lány kérdés nélkül rávágta, hogy „Természetesen”, a vámpírnak esélye sem volt az ellenkezésre. Ez után felmentek az emeletre, az énekes szobájába. Hope kissé feszülten dőlt neki az ajtónak, miközben a férfi jó szokásához híven végigjárta a háló minden négyzetcentiméterét, alaposan feltérképezve. Ez után a lány felé fordult, aki ég mindig ugyan abban a pózban állt, mint mikor bejöttek. Lassan elindult, végig a szemébe nézve.
- Talán valami baj van? – kérdezte. – Azt akarod, hogy elmenjek?
- Nem! Nem, csak olyan furcsa téged itt látni…
- Máskor is jártam már itt. – Többször, mint gondolnád.
- Tudom, csak akkor még nem… Érted, na… - hajtotta le a fejét pironkodva.
- Hé – nyúlt az álla alá és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Nem fog semmi olyan történni, amit nem akarsz. Ha azt akarod, hogy lassan csináljuk, akkor úgy fogjuk. Te irányítasz – biztosította. Finoman megsimította az arcát, majd lassan közel hajolt, s lágyan megcsókolta. Nem maradt válasz nélkül.

Hope karjait a vámpír nyaka köré fonta, s egy idő után hozzápréselte magát a férfi testéhez. Damon nekinyomta az ajtóhoz, s a térdhajlatánál fogva felemelte, könnyedén megtartotta. Forró csókcsata vette kezdetét, aminek csak a levegőhiány vetett véget néhány másodperc erejéig. Az idősebb Salvatore testvér nem bírta sokáig, fogta és az ágyhoz cipelte pillekönnyű terhét, hogy az ágyon folytassák tovább. Egy pillanatra végignézett az alatta fekvő szépségen, akinek ugyan az a lángoló vágy sugárzott a szeméből. Ennyi bíztatás épp elég volt a számára. Igyekezett óvatosan megszabadítani az énekest a felsőjétől, hogy újabb területeket vehessen birtokba ajkaival és kezeivel. Őrjítően lassan végighúzta ujjait a nyakától, a mellei között a hasáig, mire egy türelmetlen nyögés jött válaszként. Magában jót mosolygott ezen. Nem akart túl messzire menni, inkább csak feszegette a határokat. Lejjebb csúszott, s ajkaival járta be az ösvényt, csak visszafelé. A felénél járt, mikor Hope háta ívbe feszült, bőre lángolt. Forró csókot nyomott a nyakára, s finoman meg is harapta. Az előbbieknél sokkal hangosabb nyögés hagyta el ajkait, mire újra megismételte. Úgy tűnik, hogy megtalált a gyenge pontját. Milyen ironikus.

Ez alatt a híresség sem tétlenkedett. Feljebb húzta a férfi pólóját, s kis körmeivel óvatosan körberajzolta a kockákat. Teljesen elvesztette a fejét, lángra lobbantották néhány csókkal és érintéssel. Nem értette, hogy miért történik ez, csak azt, hogy akarta, mindennél jobban. Mikor a nyakát kezdte kényeztetni, nem bírta tovább visszafojtani hangját, s körmeit lágyan a hátába mélyesztette a felsője alatt.

Ekkor váratlan dolog történt. Csak annyit vett észre, hogy már nincs fölötte senki és a tűzvész okozója a szoba túlsó végében, egyik kezével a térdén, a másikkal a falnak támaszkodott meggörnyedve és szaporán vette a levegőt.
- Damon, jól vagy? Történt valami? – ijedt meg.
- Persze, minden okés, csak nem akartam, hogy azt hidd, letámadlak – magyarázta, de még mindig nem fordult a lánnyal szembe.
- Ne aggódj, semmi baj, én is ugyan úgy akartam. Nem rohantál le.
- Csak a pillanat hevében gondoltad így.
- Nem, én…
- Múltkor még azt mondtad, hogy lassítsunk, most meg ez… Jó lenne, ha végre eldöntenéd, hogy mit akarsz – vágta hozzá.
- Sajnálom, igazad van. De ez még nem ok arra, hogy így beszélj velem. Ugyanis nem csak én változok meg egyik percről a másikra, hanem te is. Mindenen kiakadsz, ok nélkül is. Furcsán viselkedsz, a hangulatod gyorsabban változik, mint az időjárás – vette fel a kesztyűt. Részben igazat adott a férfinak, de akkor is fájtak a szavai, s a hangnem, amivel közölte. Úgy érezte, hogy nem ezt érdemelte a hibái ellenére sem.
- Sajnálom, ez vagyok én, de ezt tudnod kellett, nem rejtegettem előled semmit – morogta.
- Szerintem pedig nagyon is titkolsz előttem valamit. Mi az, Damon? Mit nem mondasz el?
- Képzelődsz. Most azt hiszem jobb lesz, ha én megyek. Pihend ki magad, holnap találkozunk – azzal már ott sem volt.

Maga mögött hagyva egy értetlen, leforrázott énekest, akinek egy könnycsepp folyt végig az arcán. Mégis mit titkolsz előttem? Miért nem tudhatom? Miért nem bízol meg bennem úgy, ahogy én benned?

Damon dühösen vezetett a Panzió felé. Ismét nem sok választotta el attól, hogy fogait a selymes bőrbe mélyessze. Ráadásul Hope nem ostoba, rá fog jönni a titkára, amit a vámpír a legkevésbé sem akart. De ezzel a viselkedésével is csak eltaszítja magától. Az igazság előbb-utóbb napvilágra fog kerülni, ez ellen nincs mit tenni, azonban addig is valahogy helyre kell hoznia a hibáit, s annyi gondtalan időt együtt tölteni a lánnyal, amennyit csak lehet. Meg kell mutatnia, hogy sosem lenne képes őt bántani, hiába él benne egy gyilkos szörnyeteg. Így talán később könnyebben fogják venni ezt az akadályt.

2013. február 10., vasárnap

XXIII. Confused ~ Összezavarodva






„We can't control love… love controls people”
~ „Nem tudjuk irányítani a szerelmet, hiszen a szerelem irányít minket”


Damon fejét a csempének támasztotta, miközben a forró víz kezdte teljesen felmelegíteni lehűlt testét. Vámpírként az ilyesmi sokkal érzékenyebben érinti, mivel már technikailag halott, csupán más emberek vére élteti, dobogtatja a szívét. Lehet, hogy hosszú percekig az esőben állni nem a legjobb döntés. De abban a pillanatban, ki foglalkozott efféle ostobaságokkal? Az egyetlen élőlény a Földön, aki érdekli, aki számít neki, vele szeretne lenni. Nem tudta, hogy mindez hová vezethet, csupán azt, hogy minél gyakrabban láthassa azokat a boldogságtól csillogó smaragd íriszeket, amit egyetlen csókjával ért el. Meg akarja próbálni, hogy mi lehetne kettejükből, s mivel, hogy ez fordítva is igaz, csak még több önbizalommal és valamiféle furcsa melegséggel tölti el. Amennyire idegen ez az érzés, annyira jól is esett neki.

Gyorsabban véget vetett a fürdőnek, mintsem, ahogy eredetileg tervezte, hiszen már vártak rá. Alig akart hinni a szemének, de igaz volt. Hope épp nedves tincseit szárítgatta egy törülközővel, miközben a férfi ágya szélén ült, s az ő boxerét és pólóját viselte.

*

Az énekes, amint helyet cseréltek a férfival, immár átmelegedve és száraz ruhákban körbejárta, a szerinte kissé komor és sötét szobát. Semmilyen tárgy nem utalt a lakója személyének a kilétére, pedig tudomása szerint már egy fél éve visszaköltöztek. Ő az óta már egy kész tervrajzzal a fejében készült otthonosabbá varázsolni a szobáját. A telefonjáról ki is válogatott pár képet, amiket ki akart nyomtatni, hogy utána kitegye a falára. Még a barátnőitől is el akart kérni párat, majd néhány családi kép, s kész is!  Ezzel szemben az itt lakó férfiről ezt nem is tudta volna elképzelni, ettől függetlenül továbbra is úgy gondolta, hogy kissé lehangoló a hely, ugyan akkor tükrözi azt a titokzatosságot is, ami Damont körülveszi. Ajka még mindig bizsergett a csókjuktól. Bár nagy valószínűséggel összeszedett egy jó kis náthát, de akkor semmi sem érdekelte. Csak ők voltak ketten. Szinte érezte, hogy a kettejük között álló falak egyike ledőlt. A szíve mélyén azonban egy kicsit félt. Félt a csalódástól, amit a hírhedt nőfaló tud neki okozni. Nem akart egy újabb trófea lenni, s hiába nyugtatgatta Damon, hogy ez nincs így, ő mindig is más volt, ez a félelem benne volt, nem tudott mit kezdeni ellene. Ezen csak az idő és tettek tudnak változtatni.

Lehuppant a nagy franciaágyra, s a törülközőjével próbálta megszárítani a haját. Nem sokkal később megpillantotta a felé közeledő férfit. A levegő bennrekedt a tüdejében. Csupán egy szál fekete melegítőnadrágot viselt, ami lazán lógott a derekán. A tökéletesen kidolgozott felsőtest, a kockás has, az izmos mellkas… Biztosan sokaknak megér egy pár ajtócsapkodást. Ő is épp a hollófekete tincseit szárítgatta, közben pedig lassan, macska léptekkel közeledett a lassan oxigénért könyörgő lányhoz.

Lehajolt, s egy puha csókot lehet a híresség ajkára. Még ő maga sem hitte el, hogy ilyen könnyedén, teljes természetességgel megteheti ezt mostantól fogva, hiszen a lány teljes mértékig az övé, senki sem nyúlhat hozzá, vagy kezdhet ki vele, hacsak nem akar meghalni. Találkozni is csak az ő engedélyével lehet.
- Sikerült átmelegedned? – érdeklődött egy pimasz mosoly kíséretében. Ugyanis az után vették a Panzióba az irányt, miután eléggé hangosan elkezdett vacogni az énekes, csoda hogy a Grillben nem hallották meg a fogai összekoccanásait. A romantikus hangulatnak ugyan lőttek, de ez csak újabb lehetőséget adott Damon számára, hogy heccelje. A kis veszekedéseikről semmi pénzért nem mondott le.
- Már sokkal jobb – bólintott kissé elpirulva. Élete egyik legkínosabb pillanataként tartja azóta számon, noha az előtte levő pedig a legvarázslatosabbak közé tartozik.
- Hallom is… Vagyis nem… Nem hallom – cukkolta tovább.
- Olyan szemét tudsz néha lenni – vágta hozzá a törülközőjét, amit persze könnyűszerrel elkapott a vámpír.
- Hát ez nem jött be – vigyorgott szemtelen módon.
- Egoista vagy – tette karba a kezeit.
- Nem, csak te vagy béna – húzta tovább.
- Majd meglátjuk – figyelmeztette.
- Már alig várom – játszotta a halálra rémültet. – Na, tessék, vedd el – nyújtotta át a törülközőt. – Még a végén megfázol.
- Még most sem hiszem el, hogy nincs egy hajszárítótok – vette el az említett tárgyat, de közben összeért a kezük. – Úgy látom, te viszont nem melegedtél át eléggé, hideg a kezed – állapította meg.

Damonben ekkor megfagyott a vér. Most el tudná mondani, még az elején tisztázhatná, hogy mi is ő valójában. Aztán belegondolt újra, hogy az mivel járna. Nem akarta a rettegéssel teli szemekbe nézni, látni az undort az arcán. Helyette sokkal inkább azt a felesleges aggódást, amit most is. Nem, még nem mondhatja el.

- Akkor igyunk valamit, ami segít átmelegedni. Én a kávéra szavazom. Te? Tea, vagy kávé? – érdeklődött.
- Tea – válaszolt, miközben elfogadta a felé nyújtott jobbot, hogy fel tudjon állni.
- Gyere – mutatta az utat, de nem fogták közben egymás kezét.

Hope ezúttal is alaposan megnézett magának mindent, a Panzió vetekedett a Fall család házával, bár a lány otthona sokkal világosabb, otthonosabb hatást nyújtott, annak ellenére, hogy a régi korok mindkét helyen uralkodóak. Mindezektől függetlenül, még mindig magával ragadta a látvány és az érzések, amiket a ház váltott ki belőle.
- Ennyire tetszik? – kérdezte Damon féloldalas mosollyal az arcán.
- Igen – mondta sugárzó arccal.
- Pedig nem nagy dolog. A régi házunk sokkal jobb volt – s közben elmerült a kiskori emlékeiben.
- Azt hittem, ti mindig is itt laktatok – értetlenkedett. Nem hallotta, hogy a Salvatore családnak másik háza is lett volna.
- Úgy értettem a családunknak, az őseimnek. Bár a régi Salvatore birtoknak csak a maradványai állnak már csak fent. De ott van a Lockwood és a Fall romok is – mesélte. Alaposan elszólta magát, de szerencsére tudott szépíteni. Ismerte már annyira a lányt, hogyha valami újat hall a családjáról, akkor képes megfeledkezni az efféle apróságokról.
- Komolyan? – ámult el, épp úgy, ahogy a férfi azt várta.
- Igen, ha gondolod, egyszer elvihetlek megnézni – ajánlotta fel.
- Az csodás lenne! – örvendezett egyből.
- Rendben, de most gyere, melegedjünk át – hívta a konyhába, ahova engedelmesen követte az énekes.

- Elkészítsem én az italokat?
- Rendben, addig dobok pár fát a kandallóba – egyezett bele a vámpír, s már ott se volt.
Hope-nak egy kis idejébe telt, mire mindent megtalált. A kávéfőző felfedezése is újdonságként hatott rá, de szerencséjére már látta egy párszor, hogyan csinálja Page. Közben a teavizet is feltette forrni.

Furcsa érzés volt, hogy nincs senki, aki lesse a kívánságait, s azonnal ugorjon, ha szeretne enni, inni valamit. Ismét egy újdonság, de ő akarta ezt is. Ki akarta próbálni, mint mikor közösen sütöttek pizzát is. Ráadásul most valaki olyanért is teszi ezt, aki egyre többet jelent a számára. Mosollyal az arcán töltött egy bögrébe kávét.
- Mit kérsz bele? – kiáltotta.
- Simán feketén iszom – érkezett a füle mellől a válasz, mire majdnem elejtette a kancsót.
- Muszáj így mögém lopóznod? – szidta le. A helyére rakott mindent, s beletette a teafüvet a forrásban lévő vízbe, majd elzárta a gázt.
- Nem én tehetek róla, hogy egy ijedős nyuszi vagy – jegyezte meg, majd nekidőlt az asztalnak.
- Kac-kac, nagyon vicces vagy – húzta fel az orrát, s halványan elpirult. Nem tartotta megát félősnek, de az utóbbi időben állandóan olyan dolgokat tett, vagy mondott, amik kicsit sem voltak jellemzőek rá. Azt azonban nem akarta, hogy az új Hope Fall gyáva legyen.
- Azóta sem sokat fordultál meg a konyhában, nem igaz? – érdeklődött Damon.
- Nem. Nagyon látszik? – kezdte tördelni a kezeit. Ebben az új életben az ilyesminek sokkal nagyobb jelentősége volt, mint azt korábban sejtette.
- A jelenléted is furcsa, valahogy nem illesz bele a képbe – nézett szét a helyiségben. – Ez nem a te világod.
- Volt. Nem az én világom volt. Tudod, hogy mennyire szeretnék megváltozni – váltott komoly hangnemre. Itt már nem volt helye a viccelődésnek a számára.
- Értem, de tudod, vannak olyan dolgok, amikre születni kell. Az, hogy valaki otthonosan tudjon mozogni a konyhában is ilyen. Ezt nem lehet tanulni, kell hozzá egyfajta érzék, ami neked, kislány, nem hiszem, hogy megvan. De ezzel nincs baj – tette hozzá, mikor látta a szomorúságot az arcán. – Nagyon sok olyan ember van, aki nem tud főzni. Ettől semmivel se vagy kevesebb – próbálta oldani a légkört.
- Lehet, hogy igazad van. Ettől függetlenül egy teát, vagy egy kávét még igenis el tudok készíteni – jelentette ki, s már hozzá is látott a saját itala elkészítéséhez. Tett be cukrot, citromlevet. Itt Damon hálát adott, amiért Elena sűrűn látott vendég náluk, s ilyen dolgok mindig vannak otthon.

Hope a forró teát kortyolgatta, s mélyen elmerült a gondolataiban. Sajnos igazat kellett adnia a férfinak, még ha nyersen is adta a tudatára, ami kicsit rosszul érintette. Ha tényleg együtt szeretnének lenni, el kell fogadniuk egymást olyannak, amilyen, s egy kicsit összecsiszolódniuk. Ez márpedig nem lesz egy egyszerű menet, egyikőjük számára sem. Ezzel mindketten tisztában voltak.

Damon semmiféle lelkiismeret furdalást nem érzett, amiért így a képébe vágta az igazságot. A finom célozgatások, hacsak nem tartozott hozzájuk hátsó szándék, sosem ment neki. Az annyira nem ő. Bárkit képes lenne megölni, aki bántani merészeli, akár szóval, akár tettel. Számára elég egyelőre ezzel a birtokló, védelmező érzéssel megküzdeni, kordában tartani. Később talán majd csiszol a stílusán. Vagy nem.

Ránézett az éppen poharát ürítő lányra, aki csábítóbb látványt nyújtott az ő ruháiban, mint eddig akármelyik szoknyájában. Letette maga mellé a kiürült bögréjét, s odaállt elé. Mélyen a szemébe nézett, s finoman megsimította az arcát. Hope lehunyta a pilláit az érintés hatására, s halkan sóhajtott. Érezték, ahogy fellángol köztük a szenvedély. Damon ajkai gondolkodás nélkül lecsaptak. Kezeit letette e lány térdeire, s onnan kezdett felfelé haladni, miközben hüvelykujjával körkörösen simogatta combja belső felét. Az énekes apró, vörös körmeit végighúzta a mesterien kidolgozott izmokon, mire a vámpír is gyorsabban kezdte szedni a levegőt. Elmélyítette a csókjukat, nyelvével felfedezte szája minden zugát. Amikor a boxeralsó aljához ért, egy, az eddiginél sokkal hangosabb sóhajt szakadt ki Hope-ból, s a férfi széles vállába kapaszkodott. Damon egy pillanatra megijedt, hogy ezek után nem lesz képes uralkodni magán, főleg, mikor észrevette, hogy a csábító nyakat kezdte csókjaival elhalmozni. Itt meg akart állni egy pillanatra, de ekkor váratlan fordulat történt. Az eddig ártatlannak gondolt kislány, fogta magát, lábaival átkarolta, s odahúzta magát a férfi öléhez. Mindketten egyszerre nyögtek fel.
- Megőrjítesz – szisszent fel a vámpír. Az énekes lehúzta magához, csókjával fojtotta belé a további felesleges fecsegést. Hiszen mindketten ezt tették a másikkal.
A férfi ujjai rátaláltak a póló szélére, s tenyerét hamarosan a lány hátára tette. Furcsa torokhangot hallatott a forró bőr érintésének hatására. Erősen kellett koncentrálnia, hogy ne tépje le azonnal az összes ruhadarabot. Hosszú idő óta először kellett megküzdenie a vámpír ösztöneivel. Azt akarta, hogy az övé legyen, mindenhogy. A teste, a vére, a lelke. Már majdnem feladta a harcot, mikor a semmiből egy váratlan hang észhez térítette.

- Damon! – hallotta meg a nevét a nappaliból. Stefan kiáltotta. Az ember feletti érzékszerveinek köszönhetően bizonyára könnyedén kivehette, hogy mi folyik a nappaliban.
- Stefan, mi történik? – faggatta Elena. Ezek szerint ő is itt van. Remek. Nagy nehezen, de elhúzódott a csábító bestiától.
- Hope, Stefan és Elena itt vannak – térítette észhez. A vágytól homályos tekintet egy pillanat alatt kitisztul.
- Jézusom! – ijedt meg. Gyorsan körbenézett, majd megnyugodott, mikor nem látott senkit. 
- Még a nappaliban vannak, gyere – segítette le a pultról. Mindketten megpróbálták összeszedni magukat, de az előbbiek után kissé nehezen sikerült. A lány ajkai meg voltak duzzadva, arca kipirult, szemei a szokásosnál is jobban csillogtak. A levegőt mindketten gyorsan szedték.

Nemsokára meg is jöttek a nem kívánatos vendégek. Az idősebb Gilbert testvér álla leesett a párosuktól, főleg, mikor Damon jelentőség teljesen átkarolta Hope derekát.
- Sziasztok! – üdvözölték egymást mindannyian.
Egy sor kissé feszült és kínos sablonos kérdés után az iskola álompárja felment a srác szobájába, hogy alaposan megvitathassák a történteket.
- Ez borzalmas volt – állapította meg az énekes.
- Szerintem vicces. Nem láttad az arcukat? Egy ilyen fotónak kéne lennie az évkönyvben róluk – kárörvendett.
- Én kínosan éreztem magam – túrt bele barna tincseibe.
- Most már késő eljátszani az ártatlan kislányt, én már nem veszem be – jelentette ki a vámpír.
- Ó! Fogd be – csapott finoman a vállára, miközben fülig pirult.

Tíz perccel később mindketten a nappaliban ültek a kanapén, Hope egy újabb bögre teával, míg Damon már whiskyre cserélte a kávéját.
- Most hogyan tovább? – tette fel a nagy kérdést a híresség. Az eddig idilli levegő megfagyott. A férfi tudta, hogy ezt tisztázniuk kell, de még sosem kellett egy efféle beszélgetést lefolytatnia.
- Szerintem eléggé egyértelmű a helyzet, nem? – rántotta meg a vállát, mintha ez semmiség volna.
- Tudom, hogy mindketten vágyunk a másikra, de mi van, ha ez pusztán csak a kémia? Ha nincs semmi a vágy mögött?
- Mire akarsz ezzel célozni? – ráncolta a homlokát.  Szemei összeszűkültek mérgében. Nem értette, hogy miért kell ennyire túlbonyolítani ezt az egészet.
- Szerintem jobb lenne, ha egyelőre csak találkozgatnánk, randizgatnánk, s közben kiderülne, hogy ez több mint pusztán kémia.
- Rendben. Ha ezt akarod, legyen.

2013. február 9., szombat

Díj *.*



Az oldal megkapta a 3. díját, amit nagyon köszönök Nikki–nek!



Szabályok:
1. Írj magadról 11 dolgot.
2. Válaszolj 11 kérdésre.
3. Írj 11 kérdést.
4. Küld tovább 11 embernek.

11 dolog rólam:
1. Az Alföldön születtem.
2. Heves természetű vagyok, gyorsan el tud durranni az agyam, nagy önkontrollra van szükségem.
3. Imádok sportolni, de főleg kung-fuzni, futni és kondizni.
4. Nem hiszek az örök szerelemben és a happy end-ben.
5. Szeretek kirándulni, imádom, mikor körülvesz a természet.
6. Nálam önfejűbb, makacsabb embert nem hordott a hátán a Föld (ezt sokszor megkapom).
7. Sosem helyezem a párkapcsolatomat a barátaim elé. Az igaz barátság örök. A szerelem nem.
8. Nem szeretem a Twilightot, de a farkasokról szóló fanfictionokat annál inkább.
9. Szeretnék egyszer egy olyan saját regényt írni, amit külföldön is elismernek.
10. Szeretnék megismerkedni Joseph Morgannal.
11. Ha nem lennék, ki kéne találni (ezzel is sűrűn vádolnak).

Nikki kérdései:
1. Mi volt a legszomorúbb dolog, amit sorozatban láttál? (jelenet)
Odaát című sorozat, mikor Sam harcol Dean életéért, közben az apjuk feláldozza magát a fiáért.

2. Ha választhatnál a hírességek közül, kivel töltenél el egy napot, legyen élő vagy holt, valós vagy képzelt?
Joseph Morgan. Vele akár az egész életemet *.*

3. Mi a kedvenc filmed?
Nincs kedvenc filmem… (Ez majd talán akkor változik, ha megjelenik Joseph Morgan filmje)

4. Ha lenne 1 milliárd forintod, mire költenéd?
Vennék egy saját házat, autót, letenném a jogsit és rendezném a család adósságait. Ha marad, akkor azt lekötném.

5. Ha választhatnál, melyik évszázadban élnél?
Én szeretem a XXI. századot. Itt a nőknek is lehet véleménye, nincsenek (annyira) elnyomva, s a sztereotípiákat is csak olyan pasik hangoztatják, akik nem találkoztak egy igazi, határozott, talpraesett nővel.

6. Tengerpart vagy belváros?
Tengerpart *.* Egyszerűen imádom.

7. Ki lennél legszívesebben a kedven filmedből/sorozatodból? Miért?
Ezen még sosem gondolkoztam el… Talán Hayley a TVD-ből… Bár én sok mindent másképp csinálnék

8. Ki a kedvenc divatterveződ/márkád?
Kedvenc márka nincs, de amiket szeretek: New Yorker, Orsay, H&M, Tally Weil.

9. Mi a kedvenc édességed?
Nincs kedvenc, szinte mindent szeretek, amit családtagok/barátok sütnek (kivéve az almásat). A cukrászdában kapható sütik nem mindig nyerik el a tetszésemet.

10. Házibuli vagy szórakozóhely?
Hangulattól függ… Ha tombolni támad kedvem, akkor inkább szórakozóhely, ha csak összeülni a haverokkal, vagy ismerkedni új arcokkal, akkor házibuli.

11. Milyen sorozatokat nézel jelenleg?
Egyértelműen Vámpírnaplók, bár mostanában egyre kevésbé tetszik. Ezen kívül: Odaát és Once upon a time (s hamarosan a The Originals-t *.* istenem alig várom)

Saját kérdések:
1. Melyik a kedvenc könyved?
2. Ki/Mi inspirál az írásban?
3. Miért kezdtél el írni?
4. A történeteidben van olyan szereplő, akit magadról mintáztál?
5. Vannak testvéreid?
6. Mennyi időd jut az írásra?
7. Van olyan híresség (szénész, énekes, stb.), akit szívesebben megismernél közelebbről? Miért?
8. Szeretsz írni?
9. Van olyan, akiért feláldoznál mindent?
10. Ki a kedvenc színészed/színésznőd?
11. Mit szeretsz csinálni szabadidődben?

Akiknek továbbküldeném: