XIV. Secrets ~ Titkok

"Everyone is going to hurt you sooner or later; you just have to decide whose worth the pain."
~ "Előbb vagy utóbb mindenki megbánt majd téged; neked kell eldönteni, hogy ki az, aki megérdemli, hogy szenvedj miatta."

Miután együtt töltötték a délutánt, Damon hazavitte Hope-ot, majd megbeszélték, hogy ez után minden reggel a férfi fog érte jönni, s ő is hozza majd haza. Ezen felül az énekes többször is megeskette, hogy másnap el fogja vinni a régi romokhoz. Bár a vámpír nem értette, hogy miért ennyire erőszakos a témát illetően, hiszen azok csak a rég elfeledett kor maradványai. Azé a koré, amit ő személy szerint kitörölt volna az emlékezetéből, örökre.

A búcsúzás kissé nehézre sikeredett, mivel egyikőjük sem tudta, hogy akkor miként tovább. A délután folyamán egy szimpla csóknál sokkal több történt közöttük, de az az után történő beszélgetés eléggé megváltoztatta a dolgok menetét. Az énekes végül egy futó csókot lehelt a vámpír ajkaira, majd gyorsan távozott, a hálószobájáig meg sem állt. Nekitámaszkodott az ajtajának, s próbálta lenyugtatni szapora szívverését. Az utóbbi időben sokkal gyakrabban volt szüksége ezekre a gyakorlatokra, mint előtte bármikor. Amint sikerrel járt, előkotorta a táskája rejtekéből a mobilját, s egy rövid üzenetet küldött barátnőjének.

Csókolóztam Damonnal.

Nem telt bele két percbe, Caroline hívta.

- Hali! Mi újság? – szólt bele könnyed hangon az énekes.

- Még, hogy „hali”? Meg „mi újság”? Beszélj, Hope Fall, vagy az Istenekre esküszöm, hogy kitekerem a nyakad! – támadta le egyből a Duracell nyuszi.

- Mit szólnál ahhoz, ha ma nálam aludnál? Akkor mindent elmesélek részletesen – ajánlotta fel.

- Te szándékosan kínzol engem, valld be – nyöszörgött.

- Szólok Margaret néninek, hogy készítsenek elő egy vendégszobát neked és, hogy plusz egy főre terítsenek. Vacsora hétkor, ne késs! – Azzal le is tette, nem adott időt a válaszra. A szitokáradatot elég lesz akkor végighallgatnia, köszöni szépen, de nem kér belőle telefonon keresztül is.

Csak letusolni és átöltözni volt ideje, pontban fél hétkor megérkezett a spanyol inkvizítorok utolsó élő leszármazottja. Hope nagy mosollyal az arcán nyitott ajtót, az azonban gyorsan az arcára fagyott, mikor meglátta Caroline cseppet sem derűs arckifejezését.

- Sürgősen el kell mesélned mindent – vágott bele a közepébe. Elkapta barátnője karját, s már elkezdte volna vonszolni az emeletre, mikor Margaret közbeszólt.

- Kisasszony, ha megmutatta a vendégének a szobát, jöhetnek is vacsorázni, mindent előkészítettem – tájékoztatta őket kedvesen.

- Köszönöm, pár perc és jövünk – biztosította a ház tulajdonosa.

- Ezt nem hiszem el – morogta az orra alatt a Forbes lány.

- Majd gyorsan eszünk – kacsintott rá. Jobb mókának ígérkezett a kínzása, mint elsőre gondolta. Természetesen ő szólt a néninek, hogy korábban legyen kész a vacsora. Úgy gondolta, hogy ennyi kijár neki, ha utána úgy is egy több órás vallatás fog következni.

Hope tiszteletben tartotta Caroline diétáját, így a finom töltött husijáról lemondva elrágcsálta a kicsit sem laktató zöldségeket. A cézár saláta elfogyasztása után végre felmehettek az emeletre, s a kis szöszi akcióba lendült az ajtó csukódása után.

- Innen most már ki nem teszed a lábad, amíg mindenről részletesen be nem számoltál! – fenyegette meg.

- Oké, üljünk le – dobta le magát az ágyra, barátnője pedig gyorsan követtek a példáját.

- Halljam – sürgette.

- Jól van, jól van. Először elmentünk a Grillbe, ott iszogattunk, biliárdoztunk, majd Damon megjegyzéseket tett arra, hogy nyilvánvaló, hogy mennyire vonzódunk egymáshoz, miért ellenkezek, ilyesmi.

- Jogos kérdés, ezt rajtad kívül úgy tűnik, hogy mindenki észrevette, még Damon is, ami valljuk be, nagy szó. Tovább. – A meglepő ténymegállapítás egy kissé lesokkolta a sztárt, de folytatta.

- Ez után én otthagytam, kimentem az esőbe…

- Ne már! Most komolyan? Egek, te aztán nehéz eset vagy – bosszankodott a szöszi. Ezen egy kicsit felhúzta az orrát az énekes.

- De ő utánam jött – fejezte be a mondatot.

- Hoppá!

- A Grillben mondtam neki, hogy nem akarok egy lenni a sok közül, erre ő, miután utánam jött azt mondta, hogy…

„- Nem – mondta határozottan.  Teljes testében megfeszült, mellkasa szaporán emelkedett és süllyedt. – Te nem vagy egy a sok közül, sosem voltál. – Látszott, hogy minden egyes szóért meg kellett küzdenie, mintha saját magának mondana ellent azzal, hogy megossza vele érzéseit. – Ha te is szeretnéd, számomra te leszel az egyetlen – olyan gyorsan hadarta el, ahogy csak tudta, s várta a reakciót.”

- Most ugye viccelsz? – képedt el. – Damon komolyan ezt mondta neked? – csak hebegni-habogni tudott.

- Igen – mondta elpirulva.

- Ki nem néztem volna abból az öntelt, egoista majomból – rázta hitetlenkedve a fejét.

- Itt még nincs vége – húzta gonosz mosolyra ajkait.

- Hope, ne már! Miattad fogok infarktusban meghalni! Kérlek, ne kelljen mindent harapófogóval kiszedni belőled – könyörgött.

- Oké-oké! – emelte fel megadóan a kezeit. – Alaposan megáztunk az esőben, így elmentünk a Panzióba, ahol vettünk egy forró fürdőt, KÜLÖN – hangsúlyozta erősen, látva a csillogást barátnője szemében. – Adott néhány ruhát, amit felvehettem, majd lementünk a konyhába, hogy igyunk egy forró teát.

- Miért nem csináltatok valami mást, amitől felmelegedtek? – Nem bírta ki, hogy ne szóljon bele valami hasonlót.

- Volt olyan is – sütötte le pilláit szégyenlősen és a pólója alját kezdte piszkálgatni.

- MI? Az Istenek szerelmére, beszélj már! És én még azt hittem, hogy a férfiak fognak a sírba vinni… - panaszkodott.

- Nem szexeltünk! – védekezett egyből. – Csak felrakott a pultra és csókolóztunk, meg ilyesmi, aztán… - sóhajtott nagyot.

- Aztán?! – lassan már nem maradt körme, addig rágcsálta izgalmában.

- Aztán megjöttek Elenáék – hajtotta le szomorúan a fejét.

- Ezt nem hiszem el! – dőlt végig az ágyon. – Tudtam, hogy nyár óta borzalmas hangulatromboló, de hogy egy ilyen pillanatot is… Beszélnem kell most már vele – határozta el.

- Ne, kérlek! Legalább nem történt semmi, aminek még nem jött el az ideje.

- Hogy érted? Csak úgy szikrázik köztetek a levegő, mi kell ennél több egy vad orgiához?

- Épp ez az, Care… Én nem akarom, hogy a kapcsolatunk központja a szex legyen. Épp ezért megbeszéltem vele, hogy amíg ki nem derül, hogy a kémiánál több is van kettőnk között, addig csak randizgatunk és próbálunk minél több időt együtt tölteni – magyarázta.

- Jesszusom, Hope! Neked semmi se elég? – fakadt ki. – Damon maga egy otromba, bunkó seggfej, de ha veled van, teljesen megváltozik! Lebuktatta azt az álnok lotyót, hazahozott szilveszterkor, hoz-visz az iskolába. Hát nem látod, hogy te más vagy, mint amilyen én, és a többi lány voltunk? Veled törődik, te fontos vagy neki. Még ebbe a hülyeségbe is belement… Ez köztetek több mint kémia, higgy nekem – győzködte.

- Lehet, hogy igazad van, de nekem nem… nem igazán van e téren tapasztalatom… Én csak Paullal voltam eddig együtt úgy és amúgy is. Vele pedig így csináltuk és működött, hosszú ideig.

- De most bizonyosodott be, hogy neked nem egy olyan srácra van szükséged, mint Paul – világított rá.

- Igazad van, mint mindig – adta meg magát nagy sóhajtás közepette.

- Tudom – húzta ki magát büszkén.

- Azért ennyire ne legyél elszállva magadtól – cukkolta és hozzávágott egy párnát.

- Ezt még megbánod!

Azzal egy félórás harc és sikítozás vette kezdetét. Később még megnéztek egy filmet, majd nyugovóra tértek.

*

Reggel Damon kicsit sem örült a plusz egy főnek, amit egy-két szurkálódó megjegyzés kíséretében nem is félt a szöszi tudatára hozni. Hope kissé kínosan érezte magát, s rá is szólt a férfira, hogy ez miatta van, Care nem tehet róla, mire inkább csak magában füstölgött tovább. A lány erre annyira ledöbbent, hogy be se tudott szólni a vámpírnak a papucs viselkedése miatt. Az iskolában Elena természetesen azonnal lerohanta Hope-ot, akinek újra el kellett mesélnie mindent. Stefan addig tapintatosan félrevonult, de emberfeletti képességeinek hála így is hallott mindent. Még őt is meglepte testvére viselkedése, ami valljuk be, elég nagy szó. Az énekes alig várta a délutánt, hogy végre láthassa, hol is laktak pontosan az ősei, akik az egyike az Alapítóknak.

Damon pontosan négy órakor érte ment. A délután Stefannal egy kis megbeszélést tartottak, ezért kellett tovább bent maradnia. Az idősebb fivér ennek kicsit sem örült, s már alig várta, hogy megmutathassa a lánynak, mennyivel többet tud, s hogy egyáltalán nincs szüksége Stefanra, semmiben.

A kocsiutat végigbeszélgették, Hope nagyon fel volt pörögve, egyfolytában beszélt. Ezzel egy új, kissé gyerekesebb oldalát mutatva meg a férfinak. Ő csak jót somolygott magában. Továbbra sem tudta megérteni, hogy mi ennyire nagyszerű ebben, de ha már el akart jönni, akkor inkább feláldozza magát és ő jön el vele, mintsem, hogy Jeremy, vagy valaki még rosszabb.

Sokat sétálgattak a régi maradványok között, közben Damon régi történetekkel szórakoztatta, mintha mindezt annak idején neki is mesélték volna, nem pedig átélte. Az énekes azonnal fel is fedezte a hasonlóságot a két fivér között, mindketten úgy tudtak beszélni a régi korok eseményeiről, hogy az ember azt hiszi, ők maguk is átélték.

- A Fall család itt lakott, tőlük nem messze Lockwoodék. Különös kapcsolatuk volt, látszott, hogy nem különös képpen kedvelik egymást, de valami miatt mégis megtűrik a másikat. Lockwoodék voltak mindig az elsők a városban, a Fallok utánuk következtek, bár néha olyan érzése támadt az embernek, hogy a Fall család könnyedén átvehetné a város irányítását, csak valamiért inkább meghúzzák magukat – emlékezett vissza emberi életének éveire a vámpír.

- Tényleg? – képedt el a lány. – Abban az időben is fájt a foguk a birtokainkra?

- Nem hinném, szerintem tartottak a családodtól. De mindennek már több mint másfél évszázada, azóta minden megváltozott.

- Mesélj még, kérlek.

- Arra nem emlékszem, hogy ennyire kíváncsi természetű lett volna bárki az őseid közül – húzta el a száját.

- Már megint azt csinálod – mosolyodott el, figyelmen kívül hagyva a szurkálódó megjegyzést.

- Mit? – érdeklődött homlokát ráncolva.

- Úgy beszélsz, mint ha te is ott lettél volna akkor – adta meg a választ, mire elkomorodott a férfi.

Damon nem szokott senkivel sem ilyen sokat társalogni, így eddig sosem kellett ennyire odafigyelnie, hogy mit mond. Hiba. Sajnos a hallgatósága élesebb megfigyelőnek számított, mint gondolta. Könnyedén kiszúrta ezt a mások számára semmiségnek tűnő részletet. Ez egy jó alkalom lenne, hogy színt valljon, de nem akarta. Túl jól érezte magát vele, túl fontossá vált a számára, nem hagyhatta, hogy az igazság tönkre tegyen mindent.

- Vége a mesedélutánnak – mondta komoran. – Menjünk – vágott hátraarcot, s elindult az autó felé.

- Mi a baj? Valami rosszat mondtam? – értetlenkedett, de választ nem kapott.

A Fall házig csendben tették meg az utat, egyikük sem szólalt meg.

- Reggel fél nyolcra itt vagyok érted. Ismét számíthatok potyautasra? – kérdezte cinikusan.

- Rendben. Nem, de ha ekkora terhet jelent, akkor inkább majd gyalog megyek iskolába – kapta fel a vizet. Ötlete sem volt, hogy mi üthetett a férfiba, hisz eddig olyan jól megvoltak. – További kellemes napot – szállt volna ki a járműből, de a karjára fonódott ujjak megakadályozták ebben.

- Hé, várj. Nem így gondoltam. Ha az a kis ide… Khm… Caroline a barátnőd és ha vele akarsz néha lenni, elfogadom – kért bocsánatot a maga módján. Szerencséjére még időben kijavította magát.

- Bejössz? – invitálta Hope. Ezt szerették a másikban. Nem kellett nagy szavakat használniuk, vagy hegyi beszédet tartaniuk, értették, hogy mit akar a másik.

- Örömmel.

Margaret néni megkérdezte őket, hogy a fiatalember marad-e vacsorára, mire Damonnak bevillant a felismerés, hogy mostanában erőteljesen elhanyagolja a vérivászatot. De a lány mellett olyan… Emberinek érzi magát. Magában fintorgott. Ez annyira Stefanos. Hazafele menet le kell csapolnia valakit, hogy megőrizhesse igazi valóját.

Miután a lány kérdés nélkül rávágta, hogy „Természetesen”, a vámpírnak esélye sem volt az ellenkezésre. Ez után felmentek az emeletre, az énekes szobájába. Hope kissé feszülten dőlt neki az ajtónak, miközben a férfi jó szokásához híven végigjárta a háló minden négyzetcentiméterét, alaposan feltérképezve. Ez után a lány felé fordult, aki ég mindig ugyan abban a pózban állt, mint mikor bejöttek. Lassan elindult, végig a szemébe nézve.

- Talán valami baj van? – kérdezte. – Azt akarod, hogy elmenjek?

- Nem! Nem, csak olyan furcsa téged itt látni…

- Máskor is jártam már itt. – Többször, mint gondolnád.

- Tudom, csak akkor még nem… Érted, na… - hajtotta le a fejét pironkodva.

- Hé – nyúlt az álla alá és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Nem fog semmi olyan történni, amit nem akarsz. Ha azt akarod, hogy lassan csináljuk, akkor úgy fogjuk. Te irányítasz – biztosította. Finoman megsimította az arcát, majd lassan közel hajolt, s lágyan megcsókolta. Nem maradt válasz nélkül.

Hope karjait a vámpír nyaka köré fonta, s egy idő után hozzápréselte magát a férfi testéhez. Damon nekinyomta az ajtóhoz, s a térdhajlatánál fogva felemelte, könnyedén megtartotta. Forró csókcsata vette kezdetét, aminek csak a levegőhiány vetett véget néhány másodperc erejéig. Az idősebb Salvatore testvér nem bírta sokáig, fogta és az ágyhoz cipelte pillekönnyű terhét, hogy az ágyon folytassák tovább. Egy pillanatra végignézett az alatta fekvő szépségen, akinek ugyan az a lángoló vágy sugárzott a szeméből. Ennyi bíztatás épp elég volt a számára. Igyekezett óvatosan megszabadítani az énekest a felsőjétől, hogy újabb területeket vehessen birtokba ajkaival és kezeivel. Őrjítően lassan végighúzta ujjait a nyakától, a mellei között a hasáig, mire egy türelmetlen nyögés jött válaszként. Magában jót mosolygott ezen. Nem akart túl messzire menni, inkább csak feszegette a határokat. Lejjebb csúszott, s ajkaival járta be az ösvényt, csak visszafelé. A felénél járt, mikor Hope háta ívbe feszült, bőre lángolt. Forró csókot nyomott a nyakára, s finoman meg is harapta. Az előbbieknél sokkal hangosabb nyögés hagyta el ajkait, mire újra megismételte. Úgy tűnik, hogy megtalált a gyenge pontját. Milyen ironikus.

Ez alatt a híresség sem tétlenkedett. Feljebb húzta a férfi pólóját, s kis körmeivel óvatosan körberajzolta a kockákat. Teljesen elvesztette a fejét, lángra lobbantották néhány csókkal és érintéssel. Nem értette, hogy miért történik ez, csak azt, hogy akarta, mindennél jobban. Mikor a nyakát kezdte kényeztetni, nem bírta tovább visszafojtani hangját, s körmeit lágyan a hátába mélyesztette a felsője alatt.

Ekkor váratlan dolog történt. Csak annyit vett észre, hogy már nincs fölötte senki és a tűzvész okozója a szoba túlsó végében, egyik kezével a térdén, a másikkal a falnak támaszkodott meggörnyedve és szaporán vette a levegőt.

- Damon, jól vagy? Történt valami? – ijedt meg.

- Persze, minden okés, csak nem akartam, hogy azt hidd, letámadlak – magyarázta, de még mindig nem fordult a lánnyal szembe.

- Ne aggódj, semmi baj, én is ugyan úgy akartam. Nem rohantál le.

- Csak a pillanat hevében gondoltad így.

- Nem, én…

- Múltkor még azt mondtad, hogy lassítsunk, most meg ez… Jó lenne, ha végre eldöntenéd, hogy mit akarsz – vágta hozzá.

- Sajnálom, igazad van. De ez még nem ok arra, hogy így beszélj velem. Ugyanis nem csak én változok meg egyik percről a másikra, hanem te is. Mindenen kiakadsz, ok nélkül is. Furcsán viselkedsz, a hangulatod gyorsabban változik, mint az időjárás – vette fel a kesztyűt. Részben igazat adott a férfinak, de akkor is fájtak a szavai, s a hangnem, amivel közölte. Úgy érezte, hogy nem ezt érdemelte a hibái ellenére sem.

- Sajnálom, ez vagyok én, de ezt tudnod kellett, nem rejtegettem előled semmit – morogta.

- Szerintem pedig nagyon is titkolsz előttem valamit. Mi az, Damon? Mit nem mondasz el?

- Képzelődsz. Most azt hiszem jobb lesz, ha én megyek. Pihend ki magad, holnap találkozunk – azzal már ott sem volt.

Maga mögött hagyva egy értetlen, leforrázott énekest, akinek egy könnycsepp folyt végig az arcán. Mégis mit titkolsz előttem? Miért nem tudhatom? Miért nem bízol meg bennem úgy, ahogy én benned?

Damon dühösen vezetett a Panzió felé. Ismét nem sok választotta el attól, hogy fogait a selymes bőrbe mélyessze. Ráadásul Hope nem ostoba, rá fog jönni a titkára, amit a vámpír a legkevésbé sem akart. De ezzel a viselkedésével is csak eltaszítja magától. Az igazság előbb-utóbb napvilágra fog kerülni, ez ellen nincs mit tenni, azonban addig is valahogy helyre kell hoznia a hibáit, s annyi gondtalan időt együtt tölteni a lánnyal, amennyit csak lehet. Meg kell mutatnia, hogy sosem lenne képes őt bántani, hiába él benne egy gyilkos szörnyeteg. Így talán később könnyebben fogják venni ezt az akadályt.