2013. március 30., szombat
Szünet =(
Sziasztok!
Sajnálattal kell közölnöm veletek, hogy az írást júniusig fel kell függesztenem az év végi vizsgák közeledte miatt, ráadásul addig a középfokú nyelvvizsgát is meg kell szereznem, különben el sem engednek. Utána remélhetőleg gyorsabban tudok majd hozni, hosszabb fejezeteket.
Megértéseteket köszönöm :)
xoxo
Sophie
2013. február 14., csütörtök
XIV. Secrets ~ Titkok
"Everyone is going to hurt you sooner or later; you just have to
decide whose worth the pain."
~ "Előbb vagy utóbb mindenki megbánt majd téged; neked kell eldönteni, hogy ki az, aki megérdemli, hogy szenvedj miatta."
~ "Előbb vagy utóbb mindenki megbánt majd téged; neked kell eldönteni, hogy ki az, aki megérdemli, hogy szenvedj miatta."
Miután együtt töltötték a
délutánt, Damon hazavitte Hope-ot, majd megbeszélték, hogy ez után minden
reggel a férfi fog érte jönni, s ő is hozza majd haza. Ezen felül az énekes
többször is megeskette, hogy másnap el fogja vinni a régi romokhoz. Bár a
vámpír nem értette, hogy miért ennyire erőszakos a témát illetően, hiszen azok
csak a rég elfeledett kor maradványai. Azé a koré, amit ő személy szerint
kitörölt volna az emlékezetéből, örökre.
A búcsúzás kissé nehézre
sikeredett, mivel egyikőjük sem tudta, hogy akkor miként tovább. A délután
folyamán egy szimpla csóknál sokkal több történt közöttük, de az az után
történő beszélgetés eléggé megváltoztatta a dolgok menetét. Az énekes végül egy
futó csókot lehelt a vámpír ajkaira, majd gyorsan távozott, a hálószobájáig meg
sem állt. Nekitámaszkodott az ajtajának, s próbálta lenyugtatni szapora
szívverését. Az utóbbi időben sokkal gyakrabban volt szüksége ezekre a
gyakorlatokra, mint előtte bármikor. Amint sikerrel járt, előkotorta a táskája
rejtekéből a mobilját, s egy rövid üzenetet küldött barátnőjének.
Csókolóztam Damonnal.
Nem telt bele két percbe,
Caroline hívta.
- Hali! Mi újság? – szólt bele
könnyed hangon az énekes.
- Még, hogy „hali”? Meg „mi
újság”? Beszélj, Hope Fall, vagy az Istenekre esküszöm, hogy kitekerem a
nyakad! – támadta le egyből a Duracell nyuszi.
- Mit szólnál ahhoz, ha ma
nálam aludnál? Akkor mindent elmesélek részletesen – ajánlotta fel.
- Te szándékosan kínzol engem,
valld be – nyöszörgött.
- Szólok Margaret néninek,
hogy készítsenek elő egy vendégszobát neked és, hogy plusz egy főre terítsenek.
Vacsora hétkor, ne késs! – Azzal le is tette, nem adott időt a válaszra. A
szitokáradatot elég lesz akkor végighallgatnia, köszöni szépen, de nem kér
belőle telefonon keresztül is.
Csak letusolni és átöltözni
volt ideje, pontban fél hétkor megérkezett a spanyol inkvizítorok utolsó élő
leszármazottja. Hope nagy mosollyal az arcán nyitott ajtót, az azonban gyorsan
az arcára fagyott, mikor meglátta Caroline cseppet sem derűs arckifejezését.
- Sürgősen el kell mesélned
mindent – vágott bele a közepébe. Elkapta barátnője karját, s már elkezdte
volna vonszolni az emeletre, mikor Margaret közbeszólt.
- Kisasszony, ha megmutatta a
vendégének a szobát, jöhetnek is vacsorázni, mindent előkészítettem –
tájékoztatta őket kedvesen.
- Köszönöm, pár perc és jövünk
– biztosította a ház tulajdonosa.
- Ezt nem hiszem el – morogta
az orra alatt a Forbes lány.
- Majd gyorsan eszünk –
kacsintott rá. Jobb mókának ígérkezett a kínzása, mint elsőre gondolta. Természetesen
ő szólt a néninek, hogy korábban legyen kész a vacsora. Úgy gondolta, hogy
ennyi kijár neki, ha utána úgy is egy több órás vallatás fog következni.
Hope tiszteletben tartotta
Caroline diétáját, így a finom töltött husijáról lemondva elrágcsálta a kicsit
sem laktató zöldségeket. A cézár saláta elfogyasztása után végre felmehettek az
emeletre, s a kis szöszi akcióba lendült az ajtó csukódása után.
- Innen most már ki nem teszed
a lábad, amíg mindenről részletesen be nem számoltál! – fenyegette meg.
- Oké, üljünk le – dobta le
magát az ágyra, barátnője pedig gyorsan követtek a példáját.
- Halljam – sürgette.
- Jól van, jól van. Először
elmentünk a Grillbe, ott iszogattunk, biliárdoztunk, majd Damon megjegyzéseket
tett arra, hogy nyilvánvaló, hogy mennyire vonzódunk egymáshoz, miért
ellenkezek, ilyesmi.
- Jogos kérdés, ezt rajtad
kívül úgy tűnik, hogy mindenki észrevette, még Damon is, ami valljuk be, nagy
szó. Tovább. – A meglepő ténymegállapítás egy kissé lesokkolta a sztárt, de
folytatta.
- Ez után én otthagytam, kimentem
az esőbe…
- Ne már! Most komolyan? Egek,
te aztán nehéz eset vagy – bosszankodott a szöszi. Ezen egy kicsit felhúzta az
orrát az énekes.
- De ő utánam jött – fejezte
be a mondatot.
- Hoppá!
- A Grillben mondtam neki,
hogy nem akarok egy lenni a sok közül, erre ő, miután utánam jött azt mondta,
hogy…
„- Nem – mondta határozottan.
Teljes testében megfeszült, mellkasa szaporán emelkedett és süllyedt. –
Te nem vagy egy a sok közül, sosem voltál. – Látszott, hogy minden egyes szóért
meg kellett küzdenie, mintha saját magának mondana ellent azzal, hogy megossza
vele érzéseit. – Ha te is szeretnéd, számomra te leszel az egyetlen – olyan
gyorsan hadarta el, ahogy csak tudta, s várta a reakciót.”
- Most ugye viccelsz? – képedt
el. – Damon komolyan ezt mondta neked? – csak hebegni-habogni tudott.
- Igen – mondta elpirulva.
- Ki nem néztem volna abból az
öntelt, egoista majomból – rázta hitetlenkedve a fejét.
- Itt még nincs vége – húzta
gonosz mosolyra ajkait.
- Hope, ne már! Miattad fogok
infarktusban meghalni! Kérlek, ne kelljen mindent harapófogóval kiszedni
belőled – könyörgött.
- Oké-oké! – emelte fel
megadóan a kezeit. – Alaposan megáztunk az esőben, így elmentünk a Panzióba,
ahol vettünk egy forró fürdőt, KÜLÖN – hangsúlyozta erősen, látva a csillogást
barátnője szemében. – Adott néhány ruhát, amit felvehettem, majd lementünk a
konyhába, hogy igyunk egy forró teát.
- Miért nem csináltatok valami
mást, amitől felmelegedtek? – Nem bírta ki, hogy ne szóljon bele valami
hasonlót.
- Volt olyan is – sütötte le pilláit
szégyenlősen és a pólója alját kezdte piszkálgatni.
- MI? Az Istenek szerelmére,
beszélj már! És én még azt hittem, hogy a férfiak fognak a sírba vinni… -
panaszkodott.
- Nem szexeltünk! – védekezett
egyből. – Csak felrakott a pultra és csókolóztunk, meg ilyesmi, aztán… -
sóhajtott nagyot.
- Aztán?! – lassan már nem
maradt körme, addig rágcsálta izgalmában.
- Aztán megjöttek Elenáék –
hajtotta le szomorúan a fejét.
- Ezt nem hiszem el! – dőlt
végig az ágyon. – Tudtam, hogy nyár óta borzalmas hangulatromboló, de hogy egy
ilyen pillanatot is… Beszélnem kell most már vele – határozta el.
- Ne, kérlek! Legalább nem
történt semmi, aminek még nem jött el az ideje.
- Hogy érted? Csak úgy
szikrázik köztetek a levegő, mi kell ennél több egy vad orgiához?
- Épp ez az, Care… Én nem
akarom, hogy a kapcsolatunk központja a szex legyen. Épp ezért megbeszéltem
vele, hogy amíg ki nem derül, hogy a kémiánál több is van kettőnk között, addig
csak randizgatunk és próbálunk minél több időt együtt tölteni – magyarázta.
- Jesszusom, Hope! Neked semmi
se elég? – fakadt ki. – Damon maga egy otromba, bunkó seggfej, de ha veled van,
teljesen megváltozik! Lebuktatta azt az álnok lotyót, hazahozott
szilveszterkor, hoz-visz az iskolába. Hát nem látod, hogy te más vagy, mint amilyen
én, és a többi lány voltunk? Veled törődik, te fontos vagy neki. Még ebbe a
hülyeségbe is belement… Ez köztetek több mint kémia, higgy nekem – győzködte.
- Lehet, hogy igazad van, de
nekem nem… nem igazán van e téren tapasztalatom… Én csak Paullal voltam eddig
együtt úgy és amúgy is. Vele pedig így csináltuk és működött, hosszú ideig.
- De most bizonyosodott be,
hogy neked nem egy olyan srácra van szükséged, mint Paul – világított rá.
- Igazad van, mint mindig –
adta meg magát nagy sóhajtás közepette.
- Tudom – húzta ki magát
büszkén.
- Azért ennyire ne legyél
elszállva magadtól – cukkolta és hozzávágott egy párnát.
- Ezt még megbánod!
Azzal egy félórás harc és
sikítozás vette kezdetét. Később még megnéztek egy filmet, majd nyugovóra
tértek.
*
Reggel Damon kicsit sem örült
a plusz egy főnek, amit egy-két szurkálódó megjegyzés kíséretében nem is félt a
szöszi tudatára hozni. Hope kissé kínosan érezte magát, s rá is szólt a
férfira, hogy ez miatta van, Care nem tehet róla, mire inkább csak magában füstölgött
tovább. A lány erre annyira ledöbbent, hogy be se tudott szólni a vámpírnak a
papucs viselkedése miatt. Az iskolában Elena természetesen azonnal lerohanta
Hope-ot, akinek újra el kellett mesélnie mindent. Stefan addig tapintatosan
félrevonult, de emberfeletti képességeinek hála így is hallott mindent. Még őt
is meglepte testvére viselkedése, ami valljuk be, elég nagy szó. Az énekes alig
várta a délutánt, hogy végre láthassa, hol is laktak pontosan az ősei, akik az
egyike az Alapítóknak.
Damon pontosan négy órakor
érte ment. A délután Stefannal egy kis megbeszélést tartottak, ezért kellett
tovább bent maradnia. Az idősebb fivér ennek kicsit sem örült, s már alig
várta, hogy megmutathassa a lánynak, mennyivel többet tud, s hogy egyáltalán
nincs szüksége Stefanra, semmiben.
A kocsiutat végigbeszélgették,
Hope nagyon fel volt pörögve, egyfolytában beszélt. Ezzel egy új, kissé
gyerekesebb oldalát mutatva meg a férfinak. Ő csak jót somolygott magában.
Továbbra sem tudta megérteni, hogy mi ennyire nagyszerű ebben, de ha már el
akart jönni, akkor inkább feláldozza magát és ő jön el vele, mintsem, hogy
Jeremy, vagy valaki még rosszabb.
Sokat sétálgattak a régi
maradványok között, közben Damon régi történetekkel szórakoztatta, mintha
mindezt annak idején neki is mesélték volna, nem pedig átélte. Az énekes
azonnal fel is fedezte a hasonlóságot a két fivér között, mindketten úgy tudtak
beszélni a régi korok eseményeiről, hogy az ember azt hiszi, ők maguk is
átélték.
- A Fall család itt lakott, tőlük
nem messze Lockwoodék. Különös kapcsolatuk volt, látszott, hogy nem különös
képpen kedvelik egymást, de valami miatt mégis megtűrik a másikat. Lockwoodék
voltak mindig az elsők a városban, a Fallok utánuk következtek, bár néha olyan
érzése támadt az embernek, hogy a Fall család könnyedén átvehetné a város
irányítását, csak valamiért inkább meghúzzák magukat – emlékezett vissza emberi
életének éveire a vámpír.
- Tényleg? – képedt el a lány.
– Abban az időben is fájt a foguk a birtokainkra?
- Nem hinném, szerintem
tartottak a családodtól. De mindennek már több mint másfél évszázada, azóta
minden megváltozott.
- Mesélj még, kérlek.
- Arra nem emlékszem, hogy
ennyire kíváncsi természetű lett volna bárki az őseid közül – húzta el a
száját.
- Már megint azt csinálod –
mosolyodott el, figyelmen kívül hagyva a szurkálódó megjegyzést.
- Mit? – érdeklődött homlokát
ráncolva.
- Úgy beszélsz, mint ha te is
ott lettél volna akkor – adta meg a választ, mire elkomorodott a férfi.
Damon nem szokott senkivel sem
ilyen sokat társalogni, így eddig sosem kellett ennyire odafigyelnie, hogy mit
mond. Hiba. Sajnos a hallgatósága élesebb megfigyelőnek számított, mint
gondolta. Könnyedén kiszúrta ezt a mások számára semmiségnek tűnő részletet. Ez
egy jó alkalom lenne, hogy színt valljon, de nem akarta. Túl jól érezte magát
vele, túl fontossá vált a számára, nem hagyhatta, hogy az igazság tönkre tegyen
mindent.
- Vége a mesedélutánnak –
mondta komoran. – Menjünk – vágott hátraarcot, s elindult az autó felé.
- Mi a baj? Valami rosszat
mondtam? – értetlenkedett, de választ nem kapott.
A Fall házig csendben tették
meg az utat, egyikük sem szólalt meg.
- Reggel fél nyolcra itt
vagyok érted. Ismét számíthatok potyautasra? – kérdezte cinikusan.
- Rendben. Nem, de ha ekkora
terhet jelent, akkor inkább majd gyalog megyek iskolába – kapta fel a vizet.
Ötlete sem volt, hogy mi üthetett a férfiba, hisz eddig olyan jól megvoltak. –
További kellemes napot – szállt volna ki a járműből, de a karjára fonódott
ujjak megakadályozták ebben.
- Hé, várj. Nem így gondoltam.
Ha az a kis ide… Khm… Caroline a barátnőd és ha vele akarsz néha lenni,
elfogadom – kért bocsánatot a maga módján. Szerencséjére még időben kijavította
magát.
- Bejössz? – invitálta Hope.
Ezt szerették a másikban. Nem kellett nagy szavakat használniuk, vagy hegyi
beszédet tartaniuk, értették, hogy mit akar a másik.
- Örömmel.
Margaret néni megkérdezte
őket, hogy a fiatalember marad-e vacsorára, mire Damonnak bevillant a
felismerés, hogy mostanában erőteljesen elhanyagolja a vérivászatot. De a lány
mellett olyan… Emberinek érzi magát. Magában fintorgott. Ez annyira Stefanos.
Hazafele menet le kell csapolnia valakit, hogy megőrizhesse igazi valóját.
Miután a lány kérdés nélkül
rávágta, hogy „Természetesen”, a vámpírnak esélye sem volt az ellenkezésre. Ez
után felmentek az emeletre, az énekes szobájába. Hope kissé feszülten dőlt neki
az ajtónak, miközben a férfi jó szokásához híven végigjárta a háló minden
négyzetcentiméterét, alaposan feltérképezve. Ez után a lány felé fordult, aki
ég mindig ugyan abban a pózban állt, mint mikor bejöttek. Lassan elindult,
végig a szemébe nézve.
- Talán valami baj van? –
kérdezte. – Azt akarod, hogy elmenjek?
- Nem! Nem, csak olyan furcsa
téged itt látni…
- Máskor is jártam már itt. – Többször, mint gondolnád.
- Tudom, csak akkor még nem…
Érted, na… - hajtotta le a fejét pironkodva.
- Hé – nyúlt az álla alá és
kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Nem fog semmi olyan történni, amit nem
akarsz. Ha azt akarod, hogy lassan csináljuk, akkor úgy fogjuk. Te irányítasz –
biztosította. Finoman megsimította az arcát, majd lassan közel hajolt, s lágyan
megcsókolta. Nem maradt válasz nélkül.
Hope karjait a vámpír nyaka
köré fonta, s egy idő után hozzápréselte magát a férfi testéhez. Damon
nekinyomta az ajtóhoz, s a térdhajlatánál fogva felemelte, könnyedén
megtartotta. Forró csókcsata vette kezdetét, aminek csak a levegőhiány vetett
véget néhány másodperc erejéig. Az idősebb Salvatore testvér nem bírta sokáig,
fogta és az ágyhoz cipelte pillekönnyű terhét, hogy az ágyon folytassák tovább.
Egy pillanatra végignézett az alatta fekvő szépségen, akinek ugyan az a lángoló
vágy sugárzott a szeméből. Ennyi bíztatás épp elég volt a számára. Igyekezett
óvatosan megszabadítani az énekest a felsőjétől, hogy újabb területeket
vehessen birtokba ajkaival és kezeivel. Őrjítően lassan végighúzta ujjait a
nyakától, a mellei között a hasáig, mire egy türelmetlen nyögés jött
válaszként. Magában jót mosolygott ezen. Nem akart túl messzire menni, inkább
csak feszegette a határokat. Lejjebb csúszott, s ajkaival járta be az ösvényt,
csak visszafelé. A felénél járt, mikor Hope háta ívbe feszült, bőre lángolt.
Forró csókot nyomott a nyakára, s finoman meg is harapta. Az előbbieknél sokkal
hangosabb nyögés hagyta el ajkait, mire újra megismételte. Úgy tűnik, hogy
megtalált a gyenge pontját. Milyen ironikus.
Ez alatt a híresség sem
tétlenkedett. Feljebb húzta a férfi pólóját, s kis körmeivel óvatosan
körberajzolta a kockákat. Teljesen elvesztette a fejét, lángra lobbantották
néhány csókkal és érintéssel. Nem értette, hogy miért történik ez, csak azt,
hogy akarta, mindennél jobban. Mikor a nyakát kezdte kényeztetni, nem bírta
tovább visszafojtani hangját, s körmeit lágyan a hátába mélyesztette a felsője
alatt.
Ekkor váratlan dolog történt.
Csak annyit vett észre, hogy már nincs fölötte senki és a tűzvész okozója a
szoba túlsó végében, egyik kezével a térdén, a másikkal a falnak támaszkodott
meggörnyedve és szaporán vette a levegőt.
- Damon, jól vagy? Történt
valami? – ijedt meg.
- Persze, minden okés, csak
nem akartam, hogy azt hidd, letámadlak – magyarázta, de még mindig nem fordult
a lánnyal szembe.
- Ne aggódj, semmi baj, én is
ugyan úgy akartam. Nem rohantál le.
- Csak a pillanat hevében
gondoltad így.
- Nem, én…
- Múltkor még azt mondtad,
hogy lassítsunk, most meg ez… Jó lenne, ha végre eldöntenéd, hogy mit akarsz –
vágta hozzá.
- Sajnálom, igazad van. De ez
még nem ok arra, hogy így beszélj velem. Ugyanis nem csak én változok meg egyik
percről a másikra, hanem te is. Mindenen kiakadsz, ok nélkül is. Furcsán
viselkedsz, a hangulatod gyorsabban változik, mint az időjárás – vette fel a
kesztyűt. Részben igazat adott a férfinak, de akkor is fájtak a szavai, s a
hangnem, amivel közölte. Úgy érezte, hogy nem ezt érdemelte a hibái ellenére
sem.
- Sajnálom, ez vagyok én, de
ezt tudnod kellett, nem rejtegettem előled semmit – morogta.
- Szerintem pedig nagyon is
titkolsz előttem valamit. Mi az, Damon? Mit nem mondasz el?
- Képzelődsz. Most azt hiszem
jobb lesz, ha én megyek. Pihend ki magad, holnap találkozunk – azzal már ott
sem volt.
Maga mögött hagyva egy
értetlen, leforrázott énekest, akinek egy könnycsepp folyt végig az arcán. Mégis mit titkolsz előttem? Miért nem
tudhatom? Miért nem bízol meg bennem úgy, ahogy én benned?
Damon dühösen vezetett a
Panzió felé. Ismét nem sok választotta el attól, hogy fogait a selymes bőrbe
mélyessze. Ráadásul Hope nem ostoba, rá fog jönni a titkára, amit a vámpír a
legkevésbé sem akart. De ezzel a viselkedésével is csak eltaszítja magától. Az
igazság előbb-utóbb napvilágra fog kerülni, ez ellen nincs mit tenni, azonban
addig is valahogy helyre kell hoznia a hibáit, s annyi gondtalan időt együtt
tölteni a lánnyal, amennyit csak lehet. Meg kell mutatnia, hogy sosem lenne
képes őt bántani, hiába él benne egy gyilkos szörnyeteg. Így talán később
könnyebben fogják venni ezt az akadályt.
2013. február 10., vasárnap
XXIII. Confused ~ Összezavarodva
„We can't control love… love controls people”
~ „Nem tudjuk irányítani a szerelmet, hiszen a szerelem irányít minket”
~ „Nem tudjuk irányítani a szerelmet, hiszen a szerelem irányít minket”
Damon fejét a csempének
támasztotta, miközben a forró víz kezdte teljesen felmelegíteni lehűlt testét.
Vámpírként az ilyesmi sokkal érzékenyebben érinti, mivel már technikailag
halott, csupán más emberek vére élteti, dobogtatja a szívét. Lehet, hogy hosszú
percekig az esőben állni nem a legjobb döntés. De abban a pillanatban, ki
foglalkozott efféle ostobaságokkal? Az egyetlen élőlény a Földön, aki érdekli,
aki számít neki, vele szeretne lenni. Nem tudta, hogy mindez hová vezethet,
csupán azt, hogy minél gyakrabban láthassa azokat a boldogságtól csillogó
smaragd íriszeket, amit egyetlen csókjával ért el. Meg akarja próbálni, hogy mi
lehetne kettejükből, s mivel, hogy ez fordítva is igaz, csak még több
önbizalommal és valamiféle furcsa melegséggel tölti el. Amennyire idegen ez az
érzés, annyira jól is esett neki.
Gyorsabban véget vetett a
fürdőnek, mintsem, ahogy eredetileg tervezte, hiszen már vártak rá. Alig akart
hinni a szemének, de igaz volt. Hope épp nedves tincseit szárítgatta egy
törülközővel, miközben a férfi ágya szélén ült, s az ő boxerét és pólóját
viselte.
*
Az énekes, amint helyet
cseréltek a férfival, immár átmelegedve és száraz ruhákban körbejárta, a
szerinte kissé komor és sötét szobát. Semmilyen tárgy nem utalt a lakója
személyének a kilétére, pedig tudomása szerint már egy fél éve visszaköltöztek.
Ő az óta már egy kész tervrajzzal a fejében készült otthonosabbá varázsolni a
szobáját. A telefonjáról ki is válogatott pár képet, amiket ki akart nyomtatni,
hogy utána kitegye a falára. Még a barátnőitől is el akart kérni párat, majd
néhány családi kép, s kész is! Ezzel
szemben az itt lakó férfiről ezt nem is tudta volna elképzelni, ettől
függetlenül továbbra is úgy gondolta, hogy kissé lehangoló a hely, ugyan akkor
tükrözi azt a titokzatosságot is, ami Damont körülveszi. Ajka még mindig
bizsergett a csókjuktól. Bár nagy valószínűséggel összeszedett egy jó kis
náthát, de akkor semmi sem érdekelte. Csak ők voltak ketten. Szinte érezte, hogy
a kettejük között álló falak egyike ledőlt. A szíve mélyén azonban egy kicsit
félt. Félt a csalódástól, amit a hírhedt nőfaló tud neki okozni. Nem akart egy
újabb trófea lenni, s hiába nyugtatgatta Damon, hogy ez nincs így, ő mindig is
más volt, ez a félelem benne volt, nem tudott mit kezdeni ellene. Ezen csak az
idő és tettek tudnak változtatni.
Lehuppant a nagy franciaágyra,
s a törülközőjével próbálta megszárítani a haját. Nem sokkal később megpillantotta
a felé közeledő férfit. A levegő bennrekedt a tüdejében. Csupán egy szál fekete
melegítőnadrágot viselt, ami lazán lógott a derekán. A tökéletesen kidolgozott
felsőtest, a kockás has, az izmos mellkas… Biztosan sokaknak megér egy pár
ajtócsapkodást. Ő is épp a hollófekete tincseit szárítgatta, közben pedig
lassan, macska léptekkel közeledett a lassan oxigénért könyörgő lányhoz.
Lehajolt, s egy puha csókot
lehet a híresség ajkára. Még ő maga sem hitte el, hogy ilyen könnyedén, teljes
természetességgel megteheti ezt mostantól fogva, hiszen a lány teljes mértékig
az övé, senki sem nyúlhat hozzá, vagy kezdhet ki vele, hacsak nem akar
meghalni. Találkozni is csak az ő engedélyével lehet.
- Sikerült átmelegedned? –
érdeklődött egy pimasz mosoly kíséretében. Ugyanis az után vették a Panzióba az
irányt, miután eléggé hangosan elkezdett vacogni az énekes, csoda hogy a
Grillben nem hallották meg a fogai összekoccanásait. A romantikus hangulatnak
ugyan lőttek, de ez csak újabb lehetőséget adott Damon számára, hogy heccelje.
A kis veszekedéseikről semmi pénzért nem mondott le.
- Már sokkal jobb – bólintott
kissé elpirulva. Élete egyik legkínosabb pillanataként tartja azóta számon,
noha az előtte levő pedig a legvarázslatosabbak közé tartozik.
- Hallom is… Vagyis nem… Nem
hallom – cukkolta tovább.
- Olyan szemét tudsz néha
lenni – vágta hozzá a törülközőjét, amit persze könnyűszerrel elkapott a
vámpír.
- Hát ez nem jött be –
vigyorgott szemtelen módon.
- Egoista vagy – tette karba a
kezeit.
- Nem, csak te vagy béna –
húzta tovább.
- Majd meglátjuk –
figyelmeztette.
- Már alig várom – játszotta a
halálra rémültet. – Na, tessék, vedd el – nyújtotta át a törülközőt. – Még a
végén megfázol.
- Még most sem hiszem el, hogy
nincs egy hajszárítótok – vette el az említett tárgyat, de közben összeért a
kezük. – Úgy látom, te viszont nem melegedtél át eléggé, hideg a kezed – állapította
meg.
Damonben ekkor megfagyott a
vér. Most el tudná mondani, még az elején tisztázhatná, hogy mi is ő valójában.
Aztán belegondolt újra, hogy az mivel járna. Nem akarta a rettegéssel teli
szemekbe nézni, látni az undort az arcán. Helyette sokkal inkább azt a
felesleges aggódást, amit most is. Nem, még nem mondhatja el.
- Akkor igyunk valamit, ami
segít átmelegedni. Én a kávéra szavazom. Te? Tea, vagy kávé? – érdeklődött.
- Tea – válaszolt, miközben
elfogadta a felé nyújtott jobbot, hogy fel tudjon állni.
- Gyere – mutatta az utat, de
nem fogták közben egymás kezét.
Hope ezúttal is alaposan
megnézett magának mindent, a Panzió vetekedett a Fall család házával, bár a
lány otthona sokkal világosabb, otthonosabb hatást nyújtott, annak ellenére, hogy
a régi korok mindkét helyen uralkodóak. Mindezektől függetlenül, még mindig
magával ragadta a látvány és az érzések, amiket a ház váltott ki belőle.
- Ennyire tetszik? – kérdezte
Damon féloldalas mosollyal az arcán.
- Igen – mondta sugárzó
arccal.
- Pedig nem nagy dolog. A régi
házunk sokkal jobb volt – s közben elmerült a kiskori emlékeiben.
- Azt hittem, ti mindig is itt
laktatok – értetlenkedett. Nem hallotta, hogy a Salvatore családnak másik háza
is lett volna.
- Úgy értettem a családunknak,
az őseimnek. Bár a régi Salvatore birtoknak csak a maradványai állnak már csak
fent. De ott van a Lockwood és a Fall romok is – mesélte. Alaposan elszólta
magát, de szerencsére tudott szépíteni. Ismerte már annyira a lányt, hogyha
valami újat hall a családjáról, akkor képes megfeledkezni az efféle
apróságokról.
- Komolyan? – ámult el, épp
úgy, ahogy a férfi azt várta.
- Igen, ha gondolod, egyszer
elvihetlek megnézni – ajánlotta fel.
- Az csodás lenne! –
örvendezett egyből.
- Rendben, de most gyere,
melegedjünk át – hívta a konyhába, ahova engedelmesen követte az énekes.
- Elkészítsem én az italokat?
- Rendben, addig dobok pár fát
a kandallóba – egyezett bele a vámpír, s már ott se volt.
Hope-nak egy kis idejébe telt,
mire mindent megtalált. A kávéfőző felfedezése is újdonságként hatott rá, de
szerencséjére már látta egy párszor, hogyan csinálja Page. Közben a teavizet is
feltette forrni.
Furcsa érzés volt, hogy nincs
senki, aki lesse a kívánságait, s azonnal ugorjon, ha szeretne enni, inni
valamit. Ismét egy újdonság, de ő akarta ezt is. Ki akarta próbálni, mint mikor
közösen sütöttek pizzát is. Ráadásul most valaki olyanért is teszi ezt, aki
egyre többet jelent a számára. Mosollyal az arcán töltött egy bögrébe kávét.
- Mit kérsz bele? – kiáltotta.
- Simán feketén iszom –
érkezett a füle mellől a válasz, mire majdnem elejtette a kancsót.
- Muszáj így mögém lopóznod? –
szidta le. A helyére rakott mindent, s beletette a teafüvet a forrásban lévő
vízbe, majd elzárta a gázt.
- Nem én tehetek róla, hogy
egy ijedős nyuszi vagy – jegyezte meg, majd nekidőlt az asztalnak.
- Kac-kac, nagyon vicces vagy
– húzta fel az orrát, s halványan elpirult. Nem tartotta megát félősnek, de az
utóbbi időben állandóan olyan dolgokat tett, vagy mondott, amik kicsit sem
voltak jellemzőek rá. Azt azonban nem akarta, hogy az új Hope Fall gyáva
legyen.
- Azóta sem sokat fordultál
meg a konyhában, nem igaz? – érdeklődött Damon.
- Nem. Nagyon látszik? –
kezdte tördelni a kezeit. Ebben az új életben az ilyesminek sokkal nagyobb
jelentősége volt, mint azt korábban sejtette.
- A jelenléted is furcsa,
valahogy nem illesz bele a képbe – nézett szét a helyiségben. – Ez nem a te
világod.
- Volt. Nem az én világom
volt. Tudod, hogy mennyire szeretnék megváltozni – váltott komoly hangnemre.
Itt már nem volt helye a viccelődésnek a számára.
- Értem, de tudod, vannak
olyan dolgok, amikre születni kell. Az, hogy valaki otthonosan tudjon mozogni a
konyhában is ilyen. Ezt nem lehet tanulni, kell hozzá egyfajta érzék, ami
neked, kislány, nem hiszem, hogy megvan. De ezzel nincs baj – tette hozzá,
mikor látta a szomorúságot az arcán. – Nagyon sok olyan ember van, aki nem tud
főzni. Ettől semmivel se vagy kevesebb – próbálta oldani a légkört.
- Lehet, hogy igazad van.
Ettől függetlenül egy teát, vagy egy kávét még igenis el tudok készíteni –
jelentette ki, s már hozzá is látott a saját itala elkészítéséhez. Tett be
cukrot, citromlevet. Itt Damon hálát adott, amiért Elena sűrűn látott vendég
náluk, s ilyen dolgok mindig vannak otthon.
Hope a forró teát kortyolgatta,
s mélyen elmerült a gondolataiban. Sajnos igazat kellett adnia a férfinak, még
ha nyersen is adta a tudatára, ami kicsit rosszul érintette. Ha tényleg együtt
szeretnének lenni, el kell fogadniuk egymást olyannak, amilyen, s egy kicsit
összecsiszolódniuk. Ez márpedig nem lesz egy egyszerű menet, egyikőjük számára
sem. Ezzel mindketten tisztában voltak.
Damon semmiféle lelkiismeret
furdalást nem érzett, amiért így a képébe vágta az igazságot. A finom
célozgatások, hacsak nem tartozott hozzájuk hátsó szándék, sosem ment neki. Az
annyira nem ő. Bárkit képes lenne megölni, aki bántani merészeli, akár szóval,
akár tettel. Számára elég egyelőre ezzel a birtokló, védelmező érzéssel
megküzdeni, kordában tartani. Később talán majd csiszol a stílusán. Vagy nem.
Ránézett az éppen poharát
ürítő lányra, aki csábítóbb látványt nyújtott az ő ruháiban, mint eddig
akármelyik szoknyájában. Letette maga mellé a kiürült bögréjét, s odaállt elé.
Mélyen a szemébe nézett, s finoman megsimította az arcát. Hope lehunyta a
pilláit az érintés hatására, s halkan sóhajtott. Érezték, ahogy fellángol
köztük a szenvedély. Damon ajkai gondolkodás nélkül lecsaptak. Kezeit letette e
lány térdeire, s onnan kezdett felfelé haladni, miközben hüvelykujjával
körkörösen simogatta combja belső felét. Az énekes apró, vörös körmeit
végighúzta a mesterien kidolgozott izmokon, mire a vámpír is gyorsabban kezdte
szedni a levegőt. Elmélyítette a csókjukat, nyelvével felfedezte szája minden
zugát. Amikor a boxeralsó aljához ért, egy, az eddiginél sokkal hangosabb
sóhajt szakadt ki Hope-ból, s a férfi széles vállába kapaszkodott. Damon egy
pillanatra megijedt, hogy ezek után nem lesz képes uralkodni magán, főleg,
mikor észrevette, hogy a csábító nyakat kezdte csókjaival elhalmozni. Itt meg
akart állni egy pillanatra, de ekkor váratlan fordulat történt. Az eddig
ártatlannak gondolt kislány, fogta magát, lábaival átkarolta, s odahúzta magát
a férfi öléhez. Mindketten egyszerre nyögtek fel.
- Megőrjítesz – szisszent fel
a vámpír. Az énekes lehúzta magához, csókjával fojtotta belé a további
felesleges fecsegést. Hiszen mindketten ezt tették a másikkal.
A férfi ujjai rátaláltak a
póló szélére, s tenyerét hamarosan a lány hátára tette. Furcsa torokhangot
hallatott a forró bőr érintésének hatására. Erősen kellett koncentrálnia, hogy
ne tépje le azonnal az összes ruhadarabot. Hosszú idő óta először kellett
megküzdenie a vámpír ösztöneivel. Azt akarta, hogy az övé legyen, mindenhogy. A
teste, a vére, a lelke. Már majdnem feladta a harcot, mikor a semmiből egy
váratlan hang észhez térítette.
- Damon! – hallotta meg a
nevét a nappaliból. Stefan kiáltotta. Az ember feletti érzékszerveinek
köszönhetően bizonyára könnyedén kivehette, hogy mi folyik a nappaliban.
- Stefan, mi történik? –
faggatta Elena. Ezek szerint ő is itt
van. Remek. Nagy nehezen, de elhúzódott a csábító bestiától.
- Hope, Stefan és Elena itt
vannak – térítette észhez. A vágytól homályos tekintet egy pillanat alatt
kitisztul.
- Jézusom! – ijedt meg.
Gyorsan körbenézett, majd megnyugodott, mikor nem látott senkit.
- Még a nappaliban vannak,
gyere – segítette le a pultról. Mindketten megpróbálták összeszedni magukat, de
az előbbiek után kissé nehezen sikerült. A lány ajkai meg voltak duzzadva, arca
kipirult, szemei a szokásosnál is jobban csillogtak. A levegőt mindketten
gyorsan szedték.
Nemsokára meg is jöttek a nem
kívánatos vendégek. Az idősebb Gilbert testvér álla leesett a párosuktól,
főleg, mikor Damon jelentőség teljesen átkarolta Hope derekát.
- Sziasztok! – üdvözölték
egymást mindannyian.
Egy sor kissé feszült és kínos
sablonos kérdés után az iskola álompárja felment a srác szobájába, hogy
alaposan megvitathassák a történteket.
- Ez borzalmas volt –
állapította meg az énekes.
- Szerintem vicces. Nem láttad
az arcukat? Egy ilyen fotónak kéne lennie az évkönyvben róluk – kárörvendett.
- Én kínosan éreztem magam –
túrt bele barna tincseibe.
- Most már késő eljátszani az
ártatlan kislányt, én már nem veszem be – jelentette ki a vámpír.
- Ó! Fogd be – csapott finoman
a vállára, miközben fülig pirult.
Tíz perccel később mindketten
a nappaliban ültek a kanapén, Hope egy újabb bögre teával, míg Damon már
whiskyre cserélte a kávéját.
- Most hogyan tovább? – tette
fel a nagy kérdést a híresség. Az eddig idilli levegő megfagyott. A férfi
tudta, hogy ezt tisztázniuk kell, de még sosem kellett egy efféle beszélgetést
lefolytatnia.
- Szerintem eléggé egyértelmű
a helyzet, nem? – rántotta meg a vállát, mintha ez semmiség volna.
- Tudom, hogy mindketten
vágyunk a másikra, de mi van, ha ez pusztán csak a kémia? Ha nincs semmi a vágy
mögött?
- Mire akarsz ezzel célozni? –
ráncolta a homlokát. Szemei
összeszűkültek mérgében. Nem értette, hogy miért kell ennyire túlbonyolítani
ezt az egészet.
- Szerintem jobb lenne, ha
egyelőre csak találkozgatnánk, randizgatnánk, s közben kiderülne, hogy ez több
mint pusztán kémia.
- Rendben. Ha ezt akarod,
legyen.
2013. február 9., szombat
Díj *.*
Az oldal megkapta a 3. díját, amit nagyon köszönök Nikki–nek!
Szabályok:
1. Írj magadról 11 dolgot.
2. Válaszolj 11 kérdésre.
3. Írj 11 kérdést.
4. Küld tovább 11 embernek.
11 dolog rólam:
1. Az Alföldön születtem.
2. Heves természetű vagyok, gyorsan el tud durranni az
agyam, nagy önkontrollra van szükségem.
3. Imádok sportolni, de főleg kung-fuzni, futni és
kondizni.
4. Nem hiszek az örök szerelemben és a happy end-ben.
5. Szeretek kirándulni, imádom, mikor körülvesz a
természet.
6. Nálam önfejűbb, makacsabb embert nem hordott a hátán a
Föld (ezt sokszor megkapom).
7. Sosem helyezem a párkapcsolatomat a barátaim elé. Az
igaz barátság örök. A szerelem nem.
8. Nem szeretem a Twilightot, de a farkasokról szóló
fanfictionokat annál inkább.
9. Szeretnék egyszer egy olyan saját regényt írni, amit
külföldön is elismernek.
10. Szeretnék megismerkedni Joseph Morgannal.
11. Ha nem lennék, ki kéne találni (ezzel is sűrűn
vádolnak).
Nikki kérdései:
1. Mi volt a legszomorúbb dolog, amit sorozatban láttál?
(jelenet)
Odaát című sorozat, mikor Sam harcol Dean életéért, közben az apjuk feláldozza magát a fiáért.
Odaát című sorozat, mikor Sam harcol Dean életéért, közben az apjuk feláldozza magát a fiáért.
2. Ha választhatnál a hírességek közül, kivel töltenél el egy napot, legyen élő vagy holt, valós vagy képzelt?
Joseph Morgan. Vele akár az egész életemet *.*
3. Mi a kedvenc filmed?
Nincs kedvenc filmem… (Ez majd talán akkor változik, ha
megjelenik Joseph Morgan filmje)
4. Ha lenne 1 milliárd forintod, mire költenéd?
Vennék egy saját házat, autót, letenném a jogsit és
rendezném a család adósságait. Ha marad, akkor azt lekötném.
5. Ha választhatnál, melyik évszázadban élnél?
Én szeretem a XXI. századot. Itt a nőknek is lehet
véleménye, nincsenek (annyira) elnyomva, s a sztereotípiákat is csak olyan
pasik hangoztatják, akik nem találkoztak egy igazi, határozott, talpraesett
nővel.
6. Tengerpart vagy belváros?
Tengerpart *.* Egyszerűen imádom.
7. Ki lennél legszívesebben a kedven filmedből/sorozatodból? Miért?
Ezen még sosem gondolkoztam el… Talán Hayley a TVD-ből…
Bár én sok mindent másképp csinálnék
8. Ki a kedvenc divatterveződ/márkád?
Kedvenc márka nincs, de amiket szeretek: New Yorker,
Orsay, H&M, Tally Weil.
9. Mi a kedvenc édességed?
Nincs kedvenc, szinte mindent szeretek, amit
családtagok/barátok sütnek (kivéve az almásat). A cukrászdában kapható sütik
nem mindig nyerik el a tetszésemet.
10. Házibuli vagy szórakozóhely?
Hangulattól függ… Ha tombolni támad kedvem, akkor inkább
szórakozóhely, ha csak összeülni a haverokkal, vagy ismerkedni új arcokkal,
akkor házibuli.
11. Milyen sorozatokat nézel jelenleg?
Egyértelműen Vámpírnaplók, bár mostanában egyre kevésbé
tetszik. Ezen kívül: Odaát és Once upon a time (s hamarosan a The Originals-t *.*
istenem alig várom)
Saját kérdések:
1. Melyik a kedvenc könyved?
2. Ki/Mi inspirál az írásban?
3. Miért kezdtél el írni?
4. A történeteidben van olyan szereplő, akit magadról
mintáztál?
5. Vannak testvéreid?
6. Mennyi időd jut az írásra?
7. Van olyan híresség (szénész, énekes, stb.), akit
szívesebben megismernél közelebbről? Miért?
8. Szeretsz írni?
9. Van olyan, akiért feláldoznál mindent?
10. Ki a kedvenc színészed/színésznőd?
11. Mit szeretsz csinálni szabadidődben?
Akiknek továbbküldeném:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)