XVIII. I love you, I hate you, I love you... ~ Szeretlek, Gyűlöllek, Szeretlek...

 “They didn't agree on much. In fact, they didn't agree on anything. They fought all the time and challenged each other every day, but despite their differences, they had one thing in common: they were crazy about each other…”

~ „Nem sok mindenben értettek egyet. Tulajdonképpen semmiben. Állandóan veszekedtek, minden nap sértegették egymást. De a nézeteltéréseik dacára egy dolog közös volt bennük: imádták egymást…”

A másnap nem okozott túl sok örömet a három barátnőnek: mindegyikőjüknek borzalmasan fájt a feje és a reggeli hallatán a gyomruk erős késztetést érzett, hogy megossza a világgal a tegnap esti vacsorát. Stefan és Jeremy közösen cipelték őket a Fall házhoz, ugyanis éjfél körül elkezdtek egymás után kihullani. A sort Hope kezdte, aki a whisky után túlságosan is jól kezdte érezni magát. Ha Damon nem veszi a hátára és viszi ki levegőzni, valószínűleg a pulton lejtette volna a következő táncot. 

Hope ruhája

Az énekes betartotta az ígéretét, a fehér toppja fölé a srácoktól kapott pulcsit kapta fel, valamint egy sima cső szárú farmert és egy sarut, ugyanis a késő őszi időponthoz képest jó időnek tűnt. Barátnői is az ő gardróbját térképezték fel, mivel nem vittek magukkal váltás ruhát. Nagy szerencséjük volt, hogy a szobákhoz saját fürdő is tartozott, ugyanis egyikőjük sem siette el a reggeli készülődést, pedig mindannyijukra ráfért, legalábbis a tükörképeik szerint. A fejtetőn lévő madárfészek és a mosómaci szemek nem igazán tartoztak a szerinte elfogadhatóhoz.

Hope-nak fogalma sem volt, hogy vezet majd el a suliig, de Stefan, mint hős lovag a lehető legjobb pillanatban bukkant fel és ajánlkozott a sofőr szerepére. A lány egy másodpercig sem gondolkozott, a srác kezébe nyomta a slusszkulcsot, és majd hogy nem szó szerint beesett a hátsó ülésre. Caoline követte a példáját. Stefan halkan kuncogni kezdett, mire egy bosszús morgás jött hátulról. Jobbnak látta ezek után, ha uralkodik magán.

Az iskolában követték példáját, senki sem mert a három méregzsákkal kikezdeni. A híresség legnagyobb bánatára történelemmel kezdtek, amin eddig se értett szinte semmit, de most végképp elveszítette a fonalat, pedig az első világháború fordulópontját vették, ami az egyik legfontosabb tananyaguk az évben. A létező összes alkoholt elátkozta.

A földrajz órán pedig kis híján megkapta az első büntetését. Annyira izgalmasnak találta Ázsia gazdasági állapotát, hogy tíz perc után bealudt, s a tanár többszöri felszólítására sem ébredt fel, sőt! Mikor ébresztgetni kezdte azzal, hogy a padja mellé állt és szólongatni, meg bökdösni kezdte, ismét morogni kezdett és hirtelen elkapta a tanár karját. Ezen mindenki lehűlt. Na, igen, nem tanácsos őt sem felébreszteni, főleg, ha másnapos. Nem győzött elégszer bocsánatot kérni a viselkedése miatt, s csak azért, mert eddig mindig rendesen viselkedett kímélték meg.

Szünetben épp a szekrényében pakolászott, mikor Matt felbukkant.

- Jól áll a pulcsi – jegyezte meg.

- Köszi – motyogta, de mivel nehezére esett megtartani a fejét, egy pillanatra nekidöntötte a fém váznak. Amint össze tudta szedni magát annyira, hogy a fiú felé forduljon és folytassa a beszélgetést, már majdnem be is csengettek.

- Hú, pocsékul nézel ki – csúszott ki a focista száján. Ez után sűrűn pislogni kezdett zavarában és elfordította a fejét.

- Tudom – adta meg magát sóhajtva a lány. – Ha legközelebb inni akarok, ne engedd – kérlelte.

- Oké, de ne engem hibáztass – emelte fel a kezeit védekezően.

- Tudod, mit? Ha bemegyek a Grillbe, rejtsd el az összes alkoholt, hogy még csak véletlenül se fordulhasson elő – könyörögte.

- Meglátom, mit tehetek ez ügyben – mondta ezer wattos vigyorral. Egy kissé megijedt, hogy a beszólása miatt keményen le fogja oltani, de mikor nem ez lett, megnyugodott. Egyszer talán még barátok is lehetnek.

- Nem láttad Caroline-t? – nézett körbe az énekes. – Azt mondta egy perc és jön – kezdte pásztázni a ritkuló tömeget.

- Nem, de ha már így szóba került, miről szoktatok beszélgetni? – érdeklődött feszülten. Hope furcsán méregetni kezdte. Eddig sosem beszélgettek a suliban, csak a Grillbe váltottak egymással néhány szót, de akkor sem került terítékre ilyen személyes téma. – Tudod, mit? Inkább hagyjuk – legyintett a srác, s már készült sarkon fordulni, mikor Hope megszólalt.

- A fantasztikus volt- legjobb-barátnőmről, az elfuserált párkapcsolatomról és eddigi pályafutásomról – ecsetelte elgondolkozva.

- Mindig te voltál a téma? – hitetlenkedett.

- Nem vagyok egoista, de azért köszi, értem a célzást – morogta.

- Bocsi, nem így értettem, én csak… - kezdett mentegetőzni.

- Nem érdekes, hagyd – túrt bele barna loboncába. – Ma a szokásosnál is rosszabb társaság vagyok. Amúgy nem, az elején inkább ő mesélt magáról és a suliról, néhány pletyka is szóba került, de semmi eget rengető. Miért?

- Csak úgy. Most mennem kell tesire, szia! – köszönt el.

Egy ideig értetlenkedve nézte a távolodó fiú alakját, majd beléhasított a felismerés. Basszus, nekem is tesim van!

Az órák után kis híján örömkönnyeket hullatott a három barátnő. A testnevelés a legrosszabb rémálmukat is meghaladta, még Hope-nak is, pedig neki a kedvenc tantárgyai közé tartozott. A sorscsapások azonban nem értek véget, ugyanis Damon kocsija ott parkolt a Fall ház előtt, a tulajdonosa pedig lazán nekitámaszkodott.

- Te szabadítottad rám? – kérdezte nem túl kedvesen a lány Stefantól. Már mindenkit hazaszállítottak, azonban a hős lovag nem engedte, hogy az énekes egyedül vezessen, ezért őt is visszahozta.

- Ha azt mondom, nem, elhiszed?

- Neked bármit elhiszek – adta meg magát.

A fiatalabb Salvatore-t lesokkolta ez az információ. Egy ideig csak pislogni tudott és várt, hogy elnevesse magát utastársa, de látszott, hogy kicsit sincs humoros kedvében, ezért inkább nem is feszegette a témát. Szépen beparkolt a garázsba, s felajánlotta Hope-nak, hogy menjen csak be, elrendezi egyedül is a bátyját. De az énekes nem akart illetlennek tűnni, ezért üdvözölte a vendéget… A maga morcos módján.

- Jöttél kárörvendeni? –kezdett bele, mikor a férfi elé ért.

- Hú, úgy látom valaki bal lábbal kelt ma fel – emelte fel a kezeit védekezően. – A végrendeletemet még nem írtam meg, adsz rá egy kis időt?

- Eszméletlenül vicces vagy, Damon, kackac, kinevettük magunkat. Most mondd el, miért jöttél. – Hát igen, nem a legjobb napot választotta a piszkálódásra, az már biztos.

- Csak, hogy tudd, szépségem, nem miattad jöttem, hanem, hogy hazafuvarozzam a drága kisöcsémet. Tegnap is miattad kellett szegénynek hazasétálnia, nem akartam, hogy ma is így járjon. – Ez egy övön aluli ütés volt a tudatlannak, s ezzel ő teljes mértékig tisztában volt. Stefantól be is zsebelt egy szúrós pillantást. Vámpírként meg se kottyant neki az út, de Hope erről nem tudhatott, ő emberi mértékben gondolkodott.

- Sajnálom – hajtotta le a fejét bűnbánóan.

- Semmi gond, bármikor máskor is megteszem – lovagiaskodott a srác. – Mehetünk, Damon – szállt be testvére kocsijába. – Szia!

- Szia – köszönt el a híresség is.

- Ugye tudod, hogy tartozol egy köszönömmel? – kérdezte az idősebb fivér.

- Nem tudom, hogy miről beszélsz – fonta össze a mellkasa előtt a karjait.

- Áhá! Szóval ezért fújsz rám ennyire! – esett le neki a tantusz.

- Jól van, köszönöm! Most már végre békén hagysz? – kezdett pánikba esni. Mindenáron el akarta kerülni ezt a témát, de már nem volt menekvés. A férfi fogást talált rajta, s egy alkalmat sem szalaszt el, hogy kiélvezze fölényét.

- Egy kicsivel több hálát érdemlek, nem úgy gondolod? Elvégre hagyhattam volna, hogy lelejtsd azt a táncot, nekem tökéletes lett volna a kilátásom onnan – mosolygott pimaszan, mire Hope elpirult.

- Mit szeretnél? – kérdezett rá, de amint megtette, átkozta ostobaságát. Első szabály: ne adj fegyvert az ellenfeled kezébe. Ezt még egy majom is tudja.

- Egy táncot – élt a lehetőséggel Damon. Tudta, hogy bármit kérhetett volna – egy bizonyos határon belül – azt a lány teljesítené. Még akár őt is választotta volna kísérőjének.

Nem. Azt akarom, hogy magától vágyjon arra, hogy velem legyen. Akarjon engem. S most szombaton elérem, hogy a teste miattam boruljon lángokba. Értem égjen.

- Rendben – egyezett bele a várthoz hűen Hope.

- Akkor, további morgás mentes napot – hajolt meg parádésan.

- Köszi – válaszolta morcosan.

- Apropó – torpant meg, mikor beszállt a kocsiba. – Ez a tiéd – dobott neki oda egy dobozt. A lányt váratlanul érte, de gyorsa reflexeinek hála elkapta. Érdeklődve nézte meg, hogy mit kapott. Aszpirin, állt rajta nagy betűkkel. Szemei tányér méretűek lettek, de már nem volt alkalma megköszönni, ugyanis villámgyorsan, csikorgó kerekekkel elhúzták a csíkot.

Egyszer úgy viselkedik, mint egy világbajnok paraszt, aki csak meg akar dönteni, máskor pedig, mint egy jó barát, akire bátran lehet számítani a bajban. Vajon el fog múlni valaha ez a kettősség érzetem vele kapcsolatban?

*

A hét utolsó két napja hipergyorsasággal telt el, legalábbis az énekes számára. Egy dolgozatot sem írtak, ami önmagában jó hír lenne, de a szombat este túl gyorsan és fenyegetően közeledett, így nem tudta igazán kiélvezni a nyugis időszakot. Tisztában volt vele, hogy bármennyire is viszolyog a báltól, az egy társadalmilag fontos esemény lesz, így a legjobb formáját kell hoznia. Caroline segítségével felderítette a város legjobb Szalonját, ahova azonnal kért magának és a lányoknak időpontot. A ruhakérdés megoldásához egy kicsit bevetette a befolyását. Egyenesen a Los Angeles-i Dior üzlettel vette fel a kapcsolatot és rendelt meg tőlük három ruhát, sürgős házhozszállítással. Az elején elkezdtek hápogni, hogy lehetetlen ilyen rövid idő alatt kivinni őket, de elég volt kiejtenie a száján az apja nevét, hogy majd ő finanszírozza az összes költséget, máris kenyérre lehetett kenni az üzletvezetőt. A pénz és a név, ami igazán számít egy ilyen helyzetben.       

Fel akarta hívni Davidet is, hogy megbeszélje vele, de két percnél több időt nem tudott Hope-ra szánni. Néhány formális kérdést váltottak, beleegyezett, hogy állja a ruhák árát, s pénzt is utal át, hogy semmiben ne szenvedhessen hiányt. Ez minden, amit adni tud.

Az énekes nem is bánt szűkkezűen az összeggel, átvállalta a lányok költségeit is a szépítkezésért, amiért nagyon hálásak voltak, s akkor még nem is tudtak a ruhákról! Szombat reggel, amikor a futárszolgálat meghozta az estélyiket, a híresség és barátnői közösen reggeliztek a Fall házban, hogy utána együtt induljanak a szépségszalonba. A két lány szája tátva maradt a csodás darabok láttán, majd könnyes szemmel mondtak köszönömöt. Hope csak legyintett és azt mondta, hogy ennyivel tartozik nekik, amiért olyan jók hozzá.

Caroline báli ruhája

Elena báli ruhája

Hope báli ruhája /csak pirosban/

A három grácia közül a szépítkezést leginkább az új lakos élvezte. Egy pillanat erejéig úgy érezte, mintha minden a régi lenne, a csillogás és az estélyek az élete hozzátartozói. Még ebéd előtt megcsináltatták a műkörmöket, ami Caroline-nál egy sima francia, Elenánál krémszínű, fekete virágmintákkal, míg Hope esetében az egészet pirosra festette a hölgy. Ez után visszamentek ebédelni, majd rohanhattak újra, hogy a hajuk és a sminkjük is tökéletes legyen. Az énekes itt sem szándékozott túlzásokba esni, loknikat készíttetett, majd néhány tincset feltűztek és körömnyi műrózsákat tűztek bele. A Gilbert lány kivasaltatta hosszú haját, abból varázsoltak egy kontyot a fejére. A Duracell nyuszi besüttette, majd két oldalról egy kicsit összetűztek neki hátul. A szemhéjukat füstösre festették, de míg Care fehér- rózsaszín-fekete átmenettel, addig Hope sötétpiros-fekete színekkel eléggé kitűnt. Elena maradt a hagyományos összeállításnál.

Az énekes ruhástól hazaszállított mindenkit, majd megfürdött – szigorúan a kádban, vigyázva a hajára és sminkjére –, befújta magát csillogó testpermettel és felöltötte a ruhát. Egy fekete magas sarkút, kistáskát és ezüst ékszereket használt kiegészítőknek. A nyakhajlatára a kedvenc parfümét fújta: Naomi Campbell: Cat deluxe at night. Büszkén vigyorgott a tükör előtt állva, tudta, hogy messze ki fog ríni a tömegből. Margaret néni és Gregor bácsi is elhűlve nézték a szeleburdi kislányt, aki kész nőként állt előttük.

Autóval elugrott Jeremyért. A srác egy pillanatra megtorpant a csinos partnere láttán, pedig neki se volt oka panaszra, a fekete öltöny és a bordó ing – amit persze Elena szerzett be, miután csütörtökön nagy nehezen kihúzta barátnőjéből a ruhája színét – nagyon jól állt neki. Igazi gentleman. Útközben a suliról váltottak pár szót, majd az estével kapcsolatos elvárásaikról.

- Remélem azért nem fog egész este a nyakamon lógni az a nőstény ördög, mert akkor sikítva fogok hazarohanni – morogta Hope.

- Egy ideig biztos körülötted fog ugrálni, hogy bemutasson pár embernek, de mivel nem kevés vendéget hívott meg, így velük is foglalkoznia kell majd – fejtette ki a véleményét a srác.

- Köszi, most megnyugtattál – sóhajtott egy nagyot a sofőr, miközben beállt két parkoló kocsi közé.

- Nagyon jól vezetsz, mióta van jogsid? – érdeklődött Jer.

- Egy-másfél éve talán. Apu befolyásának köszönhetően hamar lerakhattam, a kutyát se érdekelte, hol koptatom a gumikat – rántotta meg a vállát.

- Szerencsés vagy – jegyezte meg.

- Nézőpont kérdése – húzta el a száját.

Miután kiszálltak, Hope belekarolt kísérőjébe, és egymást nyugtatgatva léptek be a Rémálmok kastélyába. Carol és a férje természetesen a bejáratnál köszöntött mindenkit, s mikor a nő meglátta, hogy kik érkeztek meg, izgatottan mutatta be Richardnak, majd elrabolta a legifjabb Gilberttől, hogy bemutassa pár embernek. Néhánnyal, mint például Liza Forbes, lelkesen fogott kezet és ismerkedett össze. A rendőrfőnök örült, hogy a lánya és ő ilyen jól összebarátkoztak. Még rengeteg személlyel találkozott, de ha öt nevet fel tudott utána sorolni, sokat mondana.

Az egyetlen menekvési útvonalat a mosdó jelentette, ahova biztosan nem követné az a boszorkány. Ha már ott volt, megigazította a rúzsát és végigsimított a szatén ruhán, nem akarta, hogy összegyűrődjön. Túl sokáig – legnagyobb sajnálatára – nem tollászkodhatott, mivel mások is igénybe vették a helységet. A vacsora híre áldásként érte. Vidáman karolt bele az időközben elhagyott kísérőjéhez, hogy leüljenek az asztalhoz. Mindenkinek kijelölt helye volt, így egy kicsit keresgélniük kellett, de a sors kegyetlen játékának hála Hope Carol mellett kapott helyet, vele szemben pedig nem más, mint Damon.

Mikor meglátta az elegánsan kiöltözött férfit, elakadt a lélegzete. Fekete inget és öltönynadrágot viselt, s felül jó néhány gombot nem bújtattak bele a lyukba. Akaratlanul is többször odasiklott a tekintete és elképzelte, hogy milyen érzés lenne végighúzni rajta tűzpiros karmait. Egy nagyot nyelt a gondolatra, ami nem kerülte el vámpír figyelmét.

Neki sem okozott gondot a nézelődés, izgatottan legeltette a szemeit a ruha hasítékánál előbukkanó formás combokon, a szép dekoltázson és a vörös ajkakon. A négyes randijuk alatt is megállapította, hogy vadítóan áll neki ez a szín. Mint egy buja istennő. Nem talált egy hibát sem rajta, hiába keresgélte.

Teljesen elveszi az eszem – gondolták mindketten.

Egymás feltűnő bámulását Carol érkezése szakította félbe, aki elfoglalta az egyik asztalfőt, férje pedig a másikat. Miután koccintottak a díszvendég tiszteletére és meghozták az előételeket, amit Hope csak fintorogva turkált, meg is kezdődhetett az újabb adok-kapok a férfi és a lány között, bár lényegesen könnyebb stílusban, figyelemmel voltak arra is, hogy hol vannak. A körülöttük ülök mosolyogva hallgatták, amikor Damon az elhízás veszélyeire hívta fel az énekes figyelmét.

- Te azt mind meg akarod enni? – kerekedtek el a szemei, mikor meglátta a híresség által szedett adagot. Egy szelet rántott hús, baconbe tekert sült, köretnek rizs és püré. Azt azért tegyük hozzá, hogy nem a legsatnyábbakat harácsolta el. Egy nagy tányér húsleves után.

- Éhes vagyok – védekezett. – Elnézést, hogy én nem salátákon élek. Nem vagyok se kecske, se nyúl, hogy zöldségeket rágcsáljak. Ráadásul növésben vagyok.

- Hát, most úgy meg fogsz nőni, hogy ide kell hívni a varrónődet, hogy engedjen ki a ruhából – cikizte ki.

- Mindig ennyit szoktam enni, és sosem volt ilyen problémám! Attól még, hogy te az anorexiás libákhoz vagy szokva, más ehet normálisan.

- Hát, ha neked ez a normális – rántotta meg a vállát.

- Igen, képzeld el, igen! Nekem ez a normális. Most pedig, ha hagynád, hogy nyugodtan elfogyasszam a vacsorámat, hálás lennék.

- Miattam ne fogd vissza magad.

- Nem állt szándékomban, ne aggódj – sziszegte. Fájt beismernie, de a múltkori parti is 1-1-gyel végződött, s most Damon megszerzett egy újabb pontot. Bánatában elmajszolt egy nagy csokoládétorta szeletet desszert gyanánt.

Egy kicsit pihentek, ittak egy kis pezsgőt, majd átmentek a tánctér gyanánt kialakított részre. Hope fájdalmasan vette tudomásul, hogy nekik kell megnyitniuk az este ezen részét. Azonban Jeremy sokkal jobb táncpartnernek és társaságnak bizonyult, mint azt várta. Észre sem vette, és már legalább fél órája megállás nélkül élvezték a zenét.

Damon ott állt, kezében a már ki tudja hányadik italával és a kis párocskát nézte, akikre mindenki, aki a közelében volt elképedve mondta, hogy milyen cukik, milyen édesek együtt, ebből biztosan lesz valami. A vámpír legszívesebben letépte volna a fejüket a helyéről. Neki nem olyan valakire van szüksége, mint az a taknyos, meg a nyálgombóc ex-e, hanem egy igazi férfira. Nálam tökéletesebb jelentkezőt nem is lehet találni a környéken. Azonban türelmesnek kell lennem, minden az időzítésen múlik…

- Tudod, attól még, hogy ilyen erősen szuggerálod, nem fogja ott hagyni Jeremyt – rántotta vissza a valóságba öccse.

- Ha le akarnám kérni, már megtettem volna – jelentette ki. – Türelmes ember vagyok, kivárom a tökéletes pillanatot – mondta sötét mosollyal, amiből testvére egyből leszűrhette, hogy forral valamit.

- Ne feledd, hogy egy nyilvános helyen vagyunk, emberekkel körülvéve… - figyelmeztette. –Ráadásul Hope sok mindenen ment keresztül rövid idő alatt.

- Ne aggódj, én csak megmutatom neki, hogy kell táncolni. Az, hogy nagy közönségünk lesz, arról már nem én tehetek – vigyorgott önelégülten.

- Damon…

- Mióta megy a zene? – kérdezte hirtelen.

- Nem tudom… Talán fél órája. Miért? – ráncolta a homlokát.

- Jól figyelj, öcskös. Megmutatom, hogy milyen is Hope igazából – nyomta öccse kezébe a poharat.

Hope vidáman, Jeremybe karolva sétált le a táncparkettről, hogy a sok tánc után lehűtsék magukat egy itallal. Épp a fiú egyik vicces történetén nevetett, mikor egy széles mellkas az útját állta. Gyomra bukfencet vetett, de állta a kék íriszek pillantását.

- Ígértél egy táncot – vágott bele azonnal, kertelés nélkül. Bal karját a háta mögé csúsztatta, a jobbot előre nyújtotta és kicsit meghajolt, de a szemkontaktust nem eresztette. Pont, mint a régi korokban.

- Igen, emlékszem. Bocsáss meg Jeremy egy percre – makogta, s kezét finoman a férfi tenyerébe csúsztatta, ezzel átadva neki az irányítást.

Engedelmesen követte a parkett közepére, mikor is egy egészen másféle zenét kezdtek játszani. Tangót. Egy pillanatra lefagyott, a szeme sarkából látta, hogy csak két páros maradt rajtuk kívül. Ránézett Damonre, s mindent tudó mosolyából egyből leszűrhette a következtetést, hogy ez nem lehet véletlen. Korábban talán felháborodva otthagyta volna, de most automatikusan felvette a férfivel együtt az alapállást.

- Azért, ha lehet, ne lépj rá túl sokszor a lábamra. Még a végén eltöröd a lábujjaimat – kezdte meg a szokásos piszkálódását.

- Ha az lenne a célom, hogy eltörjem a lábujjaidat, azt nem a táncparkett közepén csinálnám.

- Most megnyugodtam. Akkor táncoljunk, szépségem.

Innentől kezdve átadták magukat a zenének. Hihetetlenül harmonikusan mozogtak, tökéletes összhangban. Mintha világ életükben ezt csinálták volna. A levegő izzani, egyenesen szikrázni kezdett körülöttük. Az a két pár, akik ott táncoltak körülöttük, leforrázva kullogtak el. Mindenki őket nézte a teremben, de ez nekik nem számított. Ott, abban a pillanatban csak ők léteztek.

- A tangó a mi zenénk – suttogta érzékien Damon. – Érzéki és lüktető…

- Találóbb nem is lehetnél – értett egyet hasonló stílusban.

Teljesen egymásba feledkeztek, a szám azonban gyorsabban véget ért, mint azt szerették volna. Ott álltak, egymással szemben, pulzusaik az egekben. A férfi lassan közeledni kezdett Hope ajkaihoz, mikor is nagy taps zengte be a termet. Ez épp elég volt arra, hogy a lány magához térjen a kábulatból.

- Nekem… Nekem most mennem kell – makogta, s csak minden erejét bevetve tudta elszakítani magát a kék szemű veszedelemtől.

Nem törődött senkivel, szinte futva menekült a mosdóba. A kagyló két oldalára támaszkodott, szíve eszeveszetten vert. Keze, lába… Egész teste remegett, forró lázban égett. Mindezt egyetlen tánc miatt.

Egyszerűen az őrületbe kerget. Hol szeretem, hol gyűlölöm, hol szeretem, hol… Álljunk csak meg egy percre… Szeretem?!

XVII. Love game ~ Szerelmi játék

„Olyan lényt keresünk, akinek a társaságában mindig bátran követhetjük első gondolatunkat anélkül, hogy valaha is törődnünk kellene az illendőségekkel.”

- Ötletem sincs, hogy ki legyen a kísérőm a bálba, Care, de azt hiszem ezt már legalább háromszor elmondtam – ismételte meg Hope. – Csak azért mondtam, hogy ne higgye azt, úgy fogok ugrálni, ahogy ő fütyül. Ismerem a fajtáját, imádja irányítani az embereket. Hát, velem csúnyán mellé fogott.

- Ühüm – motyogta a Duracell nyuszi.

- Care, figyelsz te rám egyáltalán? – adott hangot a nem tetszésének az énekes.

- Egy fantasztikus ötletem támadt – pattant fel a kanapéról a szöszi.

- Miért érzem úgy, hogy nem biztos, hogy örülni fogok neki? – húzta el a száját a híresség. A polgármesterasszony eléggé rányomta a bélyegét a hangulatára.

- Ha Carol Lockwood rendezhet partit az üdvözlésedre, akkor mi miért nem? – tette fel a nagy kérdést izgatottan.

- Már adtam egy koncertet, nem? – értetlenkedett a Fall lány.

- De az a végzősöknek szólt! – bosszankodott barátnője. – Ez most egészen más lenne.

- Jobb, ha feladod, Hope. Ha egyszer így beindul, lehetetlen leállítani – állapította meg Elena. Bár nem mutatta ki, de neki nagyon is tetszett az ötlet, de meg akarta várni a példaképük reakcióját.

- Ne legyél már ilyen ünneprontó, Elena! – szidta le Caroline mérgesen.

- Mondd, mit találtál ki – adta meg magát az énekes. Rám férne már egy kis mulatság, hogy végre kiengedhessem a gőzt. Ráadásul itt nem jelentethetnek meg az újságban. Egyre jobban kezdem élvezni ezt a névtelenséget.

- Csinálhatnánk egy karaokés estét a Grillben! Odaszólunk Mattnek, a kedvünkért biztos beüzemeli a gépet, főleg, ha megmondjuk mire is készülünk – ugrándozott izgatottságában.

- Énekelni? – fűzte hozzá szarkasztikusan Hope.

- Téged ünnepelni.

- Arra ott lesz Lockwoodék puccos estélye – fintorgott.

- De az más! Ez rólunk szól, a barátokról, az első igazi közös bulinkról – érvelt továbbra is az ötlete mellet Care.

- Holnap suli – mutatott rá Stefan.

- Ugyan már! Ne legyetek ennyire negatívak, srácok! – nyafogta a szöszi.

Egy hosszabb hallgatás következett be, mindhárman tudták, hogy a döntő szót úgy is az új lány mondja ki.

- Na, jó, nem kéretem tovább magam, menjünk el! – pattant fel Hope mosolyogva. – De aztán közösen is énekelnünk kell, pluszba külön is hallani szeretnélek titeket! Leénekelni nem ér! – figyelmeztette őket játékosan.

- Mintha arra bárkinek is lenne esélye – bökte meg Elena.

- Bocsi, Stefan, de neked sajnos nem tudom felajánlani a ruhatáram – fordult a srác felé sajnálkozva az utolsó Fall. – De előttetek, csajok, nyitva áll a gardróbom – hajolt meg színpadiasan.

- Hű!

- Wáó! – képedtek el mindketten.

- Nem baj, addig hazaugrom, úgy is van még egy kis dolgom – állt fel a férfi, majd elköszönt párjától és távozni készült.

- Várj! – kiáltott rá Hope. – Ugye nem gondolod komolyan, hogy gyalog mész haza?

- Ne aggódj, gyors leszek, időben odaérek a Grillbe – mosolygott rá. Hamarabb ott leszek, mint, ha autóval mennék. Néha van egy kis előnye a vámpírlétnek.

- Szívesen odaadom a kocsit, ha szeretnéd – ajánlotta fel.

- Kedves vagy, de tényleg semmi gond. Innen már úgy sincs messze a Panzió. Inkább készülődjetek, mert a végén ti fogtok elkésni – kacsintott rájuk és elment.

- Megint kezd olyan furcsán viselkedni a pasid, Elena. – Az érintett csak megrántotta a vállát. – Szerinted nem, Hope? Hope! – szólt rá, mikor még mindig csak az ajtót bámulta, de válasz egy ideig nem érkezett.

Ha ő most hazament, ahol Damon is lakik, aki valószínűleg otthon van, akkor megtudja, hogy mit fogunk ma csinálni. Vajon eljön?

*

Damon a nappaliban, a kanapén terült el nyugodtan, mint akinek az égvilágon semmi dolga. Pedig nagyon fontos teendők vártak rá. Épp egy háború kellős közepén volt. Istenem, még mindig nevetnékem van, ha eszembe jut. Meg fogod bánni kislány, hogy velem kezdtél. Előlem úgy sem menekülhetsz, de így, hogy ki akarsz állni ellenem, még rövidebb idő alatt be foglak cserkészni. Utána pedig az enyém leszel.

Gondolatmenetét a bejárati ajtó nyitódása szakította félbe. Tudta, hogy öccse tért haza. Nem várta ilyen koránra. Ránézett a kisasztalon lévő vérrel teli pohárkára, s gyorsan fel is kapta. Belekortyolt, majd testvére elé sétált.

- Milyen volt az iskola? – érdeklődött.

- Mióta érdekel téged, hogy milyen volt az iskola? – húzta fel gyanakvóan a szemöldökét.

- Ó, Stefan! Ez most igazán rosszul esett… Én itt igyekszem felelősségteljes gyámodként viselkedni, nézd, még uzsonnát is hoztam neked – nyújtotta felé a poharat, mire lefagyott a fiatalabb fivér. Damon ajkai gonosz mosolyra húzódtak, tudta, hogy a markában van. Na, igen, van, akinek nagyon nem tesz jót, ha unatkozik. – Nem vagy éhes? – húzta tovább, s egy lépéssel közelebb ment. – Kérlek, ne akarj megbántani…

- Köszi, de Hope-nál volt alkalmam eleget enni – szűrte a fogai között, miközben szemei sötétebben kezdtek fényleni. Nem evett két napja, s ez erősen meglátszott. Két másodperc múlva azonban már ez lett a legkisebb gondja. Egy erős kéz torkon ragadta és a falhoz passzírozta.

- Ha egy ujjal is hozzá mersz érni, Elena vérével foglak legközelebb kínálni – morogta a vámpír.

- Miért nem ismered be? Téged az érdekel, hogy Hope-pal mi történt ma, nem igaz? – nyögte, mire a fojtogatás megszűnt.

- Nem tudom, hogy miről beszélsz, de még egy-két hasonló megjegyzés a prédámról, és véget ér a bambi-evő időszakod – fenyegette meg, majd hátat fordított neki. – Csak hogy tudd, azt mondta, hogy mi most harcban állunk egymással – osztotta meg testvérével vigyorogva. A korábbi dühnek nyoma veszett.

Stefan sajnálkozva állapította meg magában, hogy a lánynak valószínűleg vagy teljesen elment az esze, vagy halálvágya van. Ugyan akkor ez remek lehetőséget adott arra, hogy a saját szabályai szerint ő is beszálljon.

- Akkor ma este a Grill csatatérré fog válni? – érdeklődött semlegességet erőltetve magára.

- Hogy érted? – ráncolta a homlokát értetlenségében.

- Ma este a lányok karaokés estét akarnak tartani, hogy megünnepeljék Hope érkezését – magyarázta a fiatalabb.

- Majd meglátjuk, mit tud a kicsike – húzta ragadozó mosolyra ajkait.

*

A lányok bevettek három fürdőszobát, s gőzerővel fürödtek, hajat mostak-szárítottak, hogy tökéletesen nézzenek ki. A ruharengetegbe gyermeki lelkesedéssel vetették bele magukat, s nem kevés időbe telt bele, mire mindhárman ki tudták választani a számukra megfelelőt. Egyetlen kikötésnek kellett eleget tenniük: csak mini ruha jöhet szóba. Elena egy barackvirágszínű, vállpántos, flitteres ruhát választott magának, hozzá illő magas sarkúval, nyaklánccal és kistáskával.

Elena ruhája

Caroline egy nap sárga, mély V kivágású ruhát, színben passzoló gyűrűt, fehér kistáskát és magas sarkú cipőt. 

Caroline ruhája

Hope-nak annyira tetszettek így a lányok, hogy így, mindenestül nekik adta. Az ő szettje egy laza, fekete, eléggé rövid ruhából, fekete kistáskából, aranyszínű tűsarkúból és arany-ezüst karkötőkből állt. A két barátnője egy kicsit furcsán nézett rá, hogy ebben mégis, hogy fog tudni táncolni, de megnyugtatta őket. Ennél rosszabb cipőben is végigcsinált már egy másfél órás koncertet. 

Hope ruhája

A hajukat, szintén közös megegyezés alapján besütötték, szemeiket feketével kihúzták, pilláikat spirál segítségével emelték ki, ajkaikat szájfénnyel hangsúlyozták ki. Körmeik színét a ruháikhoz igazították. Imádták a közös készülődést. Először Elena ült le, s míg Care a frizuráját készítette, Hope befestette a körmeit és megcsinálta a könnyű sminket. Utána Caroline, majd végül az énekes került terítékre.

Pontban háromnegyed hétre el is készültek, bár a szöszi sokszor tűnt el, sürgős telefonokra hivatkozva. Hope számára kissé furcsa volt, de Elena mindig sikerrel elterelte a figyelmét. Sajnos a néniék nehezen akarták elengedni a felügyeletük alá tartozó lányt, de a közös vacsora alatt meggyőzték, hogy ez milyen fontos esemény és most fordul elő először és utoljára, hogy a hét közepén kimaradnak éjszakára. A két barátnő haza is szólt, hogy nem mennek haza, Hope-nál alszanak, mert csajos estét tartanak (ami azért félig igaznak is minősült).

*

A Grillbe belépő három bombázó láttán az emberek elnémultak, a lányok féltékenyen villogtatták szemüket, míg a pasik szégyenkezés nélkül bámulták őket. Ezen jókat kacagva egyenesen a pulthoz mentek. Hope ekkor pillantotta meg a helyiség közepén felfüggesztett szalagot: Isten hozott itthon, Hope. Látszott rajta, hogy a készítőnek gyorsan kellett dolgoznia, s nem is a legjobb alapanyagokból dobta össze, de az érintettet ez nem érdekelte. Tekintete elhomályosodott, pedig megfogadta, hogy mostantól nem fog sírni, arra elég ideje volt az elmúlt napokban. Tudta, hogy ki lehet a felbujtó, ezért egy hatalmas ölelésben részesítette a szöszit.

- Köszönöm – hálálkodott.

- Ugyan már, ez semmiség. Inkább köszönd Jeremynek, az ő munkája – mutatott a feléjük közeledő srácra.

- Na, hogy tetszik? Kicsit szedett-vetett, tudom, de azért… - vakargatta a tarkóját zavartan.

- Fantasztikus! Imádom! – ugrott a nyakába, kis híján ledöntve a lábáról.

- Vigyázz, a végén még megfojtod a kölyköt – törte meg a meghitt pillanatot egy lágy bariton. Hope lassan elengedte Jert, s nagy levegőt véve ránézett az ünneprontóra.

- Csak nem irigykedsz? – vágott vissza.

- Nem vagyok oda az ilyen gyermeki örömködésekért. Az én öleléseim ennél sokkal forróbbak és szenvedélyesebbek – lépett elé. Mélyen egymás szemébe néztek, próbálták felmérni a másik erejét. Tudták: egy újabb csata veszi kezdetét, s most már nincs semmi és senki, aki lelassíthatná őket, vagy útjukat állhatná. Itt már minden rajtuk múlik.

- Ismerem a hozzád hasonló szájhősöket. Nagy a szátok, közben pedig sehol semmi – folytatta a piszkálódást. A levegő izzani kezdett, s immár mindenki őket nézte.

- Miért nem próbálod ki? Lehet meglepődnél – hajolt le, orruk szinte összeért.

- Ha már nem lesz ló, akkor beérem a szamárral is – adta meg a kegyelemdöfést a lány, s elindult a pulthoz, barátai kissé megkésve követték.

Damon leforrázva állt a helyiség közepén, néhányan jót derültek rajta. Bosszúsan fordult a felvágott nyelvű lányhoz, de csak a hátát látta. Jól van, kislány, ha keményen szeretnéd, tőlem megkaphatod.

- Akkor mit iszunk? Az első kört én állom – szögezte le.

- Te mit szeretnél? – érdeklődött Elena az itallapot fürkészve.

- Szerintem maradok az eper koktélomnál – hümmögte.

- Ugye most csak viccelsz? – hüledezett Caroline. – Na, jó, úgy látom, nekem kell a kezembe vennem az irányítást. Matt, három feles vodkát kérünk és két sört a fiúknak – adta le a rendelést. A pultos egy kicsit szúrósan nézett rájuk, elvégre egyikőjük sem nagykorú, de hát akkor ő sem dolgozhatna alkoholokkal körülvéve. Ráadásul Hope üdvözlő partiját tartják.

- Care, meg vagy húzatva? Holnap suli! – háborgott az énekes.

- Nyugalom, Hope. Nem fogunk berúgni, csak kicsit jól érezzük magunkat – mosolygott és a lány elé tolta az adagját.

- Ne aggódj, vigyázok, ne hogy elszaladjon vele a ló – tette hozzá Elena. Savanyú arccal a híresség koccintott velük, de csak nézte az átlátszó folyadékot a poharában.

- Az italt inni szokták, nem nézni, kislány. Ne akarj nagynak látszani, inkább menj haza, a pizsicsillagot már rég fellőtték – gúnyolódott a melléjük érkezett Damon. – Pont így – azzal egy hajtásra lehúzta a whiskyjét.

- Nem vagyok kislány – húzta fel magát, s ő is eltüntette az adagját. – Matt, jöhet a következő!

- Ez az! – ujjongott Care. Damon eközben sandán vigyorgott, játszi könnyedséggel elérte, amit akart.

- Ami marad, harag csajok – kezdeményezte az ivászatot Hope.

Hamarosan eléggé jó kedvre derültek, az énekes pedig cselekvésre szánta el magát. Látta, hogy a karaoke gép már be van kapcsolva és egy kis színpad szerűséget is kialakítottak az este tiszteletére. A mikrofonokhoz nem tartozott zsinór, ami meglepte a lányt. Ennél régebbi eszközökre számított. Sokan fütyülni és tapsolni kezdtek mikor elkezdett válogatni a számok között, de hamar rátalált az egyik kedvencére.

- Egy kis figyelmet kérek – szólt bele a mikrofonba.

- Az én figyelmem bármikor a tied lehet – kiabált be egy kissé ittas állapotban lévő férfi.

- Köszönöm – nevette el magát, s az arca is kezdett kipirulni. – Ha megengeditek, akkor megnyitnám a karaokés estét.

Ez után elindult a zene, Hope pedig átváltozott előadóvá. Nicol Scherzinger: Wet című számával rendesen feltüzelte a népet, ez alatt kiemelkedően a férfiakat kell érteni. De barátnői, rajongói és csodálói is hamar félretették ellenszenvüket, és élvezték az előadást. Sajnos hamarabb véget ért, mint ahogy páran szerették volna, de az igazi meglepetés még csak ez után érkezett.

- Ma délután, Carol Lockwood meglátogatott és meghívott a szombat esti bálba, melyet az én tiszteletemre rendeznek. Sajnálatos módon, mint már néhányan tudjátok, vagy hamarosan megtudjátok Paul Turnerrel a napokban szakítottunk, így kísérő nélkül maradtam.

- Ha azt szeretnéd, hogy valaki elhívjon, akkor miért nem ezt kérdezed? – vágott közbe Damon csillogó szemekkel. Ez lehetne a nagy esélye, azonban nem is sejtette, hogy most ő sétált bele a csapdába.

- Köszönöm, de nekem egészen más féle terveim vannak. Már tudom, hogy kivel szeretnék elmenni a bálba, a kérdés már csak az, hogy Ő szeretné-e? – döntötte félre a fejét. Feszült várakozás következett be, mindenki izgatottan várta, hogy Hope kit akar elhívni.

- Mire vársz még? – sürgette a férfi. Szíve a torkában dobogott. Hirtelen kiment a fejéből a vadászat, a háború, a csatájuk. Lelkének egy eldugott kis zugában reménykedett benne, hogy őt választja.

- Igazad van – biccentett a lány. – Jeremy Gilbert, megtisztelnél azzal, hogy szombaton elkísérsz a bálba? – tette fel a nagy kérdést. Döbbent csend fogadta, még egy légy zümmögését is hallani lehetett volna.

- Ö-Örömmel – válaszolta a fiú. Még soha, senki nem hívta el egy bálba. Bensőjét melegség öntötte el és izgatottan kezdte várni a hétvégét. Úgy érezte, egy nagyon jó barátra lelt Hope-ban, igazából az egyetlen igazi barátjára a szülei balesete óta. Vicky helyét nem tudta elfoglalni a szívében, de ott volt a közelében. Bár nála idősebb, mégis inkább egy húg-szerűséget látott benne.

Először Elena és Stefan, majd Caroline, végül mindenki tapsolni kezdett. Mindenki, kivéve Damon. Izzó szemekkel nézte az ölelkező párocskát. Azt akarta, hogy őt hívja el, hogy őt ölelje meg, hogy rá nézzen azokkal a csillogó smaragd szemekkel, szeretettől sugárzó arccal. Azt akarta, hogy őt, és csak őt tüntesse ki a figyelmével, ne pedig a Gilbert kölyköt, vagy akárki mást. Csak őt.

Hamarosan Hope felhúzta Caroline-t a színpadra, s egy kedves ismerőse dalát indította el: Miley Cyrus: True Friend. Az első részt egyedül kezdte el, majd a refrénnél már Care is beszállt, utána a szöszi folytatta, s a következő refréntől kezdve végig együtt énekeltek. A híresség meglepődött, hogy barátnőjének milyen jó hangja van, el is határozta, hogy nem hagyhatja veszni a tehetségét. Ha visszatér a rivaldafénybe, ő is vele tart, támogatni fogja, ha kell, visszahúzódik, előnyt adva neki. Mint egy igazi barátságban.

Akkor sajnos még nem is sejtette, hogy a sors erre soha többet nem ad neki lehetőséget.

A duettük után Elenát is sikerült felrángatniuk, hogy közösen előadják Alexandra Burke és Flo Rida közös számát, a Bad Boyst. A lányok rendesen feltüzelték a hangulatot és mindenki nagy tapssal énekelt velük. Fergeteges hangulat uralkodott a Grillben, mindenki jól szórakozott. 

Hope ezek után magukra hagyta a lányokat, hogy közösen is szórakoztassák az embereket.

- Nem is rossz – ült le mellé Damon azonnal.

- Köszönöm, volt időm gyakorolni.

Igyekezett figyelmen kívül hagyni a férfit, de hamarosan ismét egy hevesebb szóváltás vette kezdetét köztük. Sajnos be kellett látniuk, hogy ők akaratlanul is ezt váltják ki a másikból.

Végül Elenának kellett onnan elrángatnia, hogy közösen duettezzenek egyet. Addig Care tartotta szóval Damont.

- Figyelj, mi szívesen segítünk neked, de azzal, ha állandóan piszkálod és felidegesíted, eléggé lerontod az esélyeidet – tájékoztatta a szöszi.

- Nem kell a segítségetek, egyedül is az ágyamba tudom csalni – morogta.

- Ugyan már, lásd már be végre, hogy nem csak az ágyadba, hanem az életedbe is be akarod csalni – csattant fel a Forbes lány.

Az alkohol nála is meghozta a nem kívánt hatást, egy olyan személlyel szemben lett szókimondó, akitől józan állapotban fülét-farkát behúzva szalad el. Szerencséjére Hope ekkor ért vissza, így a vámpírnak nem volt alkalma csökkenteni Mystic Falls lakosságán.

- Igyunk – mondta Hope. Feszéjezve kezdte érezni magát a kék szemek célkeresztjében, így remélte, a további alkohol mennyiség megszabadítja ettől az érzéstől. Azonban Matt már csak három centet adott nekik, ami miatt egy ideig dünnyögtek, de végül megbékéltek a helyzettel. Elenát felváltotta Caroline, így a barna hajú lánnyal is sikeresen leküldött egy újabb kört az énekes. Ekkor toppant be a foci csapat az egyen pulcsijukban.

- Bocsi a késésért, de a varrónő nagyon igyekezett. Hope Fall, ezt fogadd tőlünk sok szeretettel – nyújtott át egy csomagot Tyler. A híresség meglepetten bontogatta, s mikor meglátta mi lapul benne, meghatottan pislogott. Egy pontosan olyan cipzáras felső, mint amit a fiúk viseltek, csak női kiadásban.

- Uh, köszi, srácok – hálálkodott. – Az első körötöket én állom – tette a kártyáját a pultra.

- De van egy feltételünk – emelte fel a mutatóujját a Lockwood gyerek. – Holnap viselned kell a suliban, és nem veheted le. Most már közénk tartozol – vigyorgott.

A csapat természetesen sörrel kezdett, Hope is készült beszállni, mikor egy whiskyvel teli poharat toltak elé.

- Ha tényleg inni szeretnél, akkor azt csináld rendesen – húzta féloldalas mosolyra Damon az ajkait.

- Azt hiszed, nem merem meginni? – húzta fel a lány a szemöldökét.

- Nem hiszem, tudom – hajol oda hozzá.

- Akkor csak figyeld – mondta, s már le is húzta. Valahol, az elméje hátsó zugában tudta, hogy valószínűleg menthetetlenül el fog ázni.

- Miért foglalkozol ilyen kis senkikkel? – tört ki Damonból. Rendkívül frusztrálta a helyzet, hogy mindenkivel foglalkozik, csak vele nem. Pedig az előző nap olyan jól megvoltak. Ezzel járna, ha harcolnak? Megéri egyáltalán?

- Féltékeny vagy? – döbbent rá a már kissé dülöngélő lány. – Hé, ne aggódj – tette a kezét a vállára. – Most veled harcolok, senki más nem érdekel – vallotta be akadozó nyelvvel, mire Damon tüdejében bent rekedt a levegő. A nem messze tőlük üldögélő Stefannak is kikerekedtek a szemei. Ha tudta volna, hogy csak le kell itatni őket ahhoz, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, a lányok az összes fellelhető alkoholt felvásárolták volna a városban, vele együtt. – Hogy lásd, hogy én nem a levegőbe beszélek, ez most neked fog szólni – suttogta a férfi ajkaiba kacéran, és a színpad felé vette az irányt.

Előkereste a megfelelő számot és elindította. Rihanna: Rude Boy. A férfiak egyként kiáltottak fel, de az énekest nem érdekelte. Ő csak azokba a zafírkék íriszekbe nézett kihívóan miközben énekelte a sorokat, és egy kihívó táncot is produkált hozzá. 

Damon nézte az elbűvölő bestiát, miközben vére ezerrel száguldott. Az enyém leszel, csakis az enyém.