„If life gives you lemons, make lemonade!”
~ „Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét!”
~ „Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét!”
Damonben vegyes érzések
dúltak, halottnak hitt szíve eszeveszetten dobogott. Végre elérte, amit akart,
s mégsem a győzelemmel járó elégtétel töltötte el leginkább. Mielőtt azonban
beteljesedett volna, a nappaliból jövő kiáltás megszakította ezt a tökéletes
pillanatot.
- Szerelmem!
Hope szemei hirtelen
kinyíltak, pupillái hatalmasra tágultak. Kezeivel egy erős lökés segítségével,
magától messzire lökte a vámpírt. Remegő gyomorral fordult az ajtó felé, ahol
hamarosan egy lihegő férfi tűnt fel.
- Kicsim! Hál’ Istennek! –
sóhajtotta, majd két góliát lépéssel átszelte az énekes és közte lévő távolságot,
a karjaiba vette és átölelte. Arcát a barna hajzuhatagba temette, s mély
lélegzetet vett. – El sem tudom mondani, mennyire hiányoztál.
A lány földbe gyökerezett
lábakkal állt, és bele tellett jó néhány másodpercébe, míg viszonozni tudta a
gesztust. El sem tudta hinni, hogy ő,
itt van. Ez mégis, hogy történhetett?
- Paul… - nyögte ki a nevét
nagy nehezen.
- Ó, Hope! Soha többet ne tűnj
el így legközelebb, kérlek! – suttogta, miközben jobbra-balra ringatta.
- Várj! Mégis, hogy találtál
meg? – tolta kissé el magát, hogy a zöld szemekbe tudjon nézni.
- Addig nyomoztam, míg meg nem
találtalak. Bár az, hogy most itt lehetek veled, nem csupán az én érdemen –
húzódott kisfiús mosolyra az arca, amit az utolsó Fall mindig is annyira
imádott. Egész álló nap tudná nézni.
- Hogy…? – kezdett bele, de egy
szőke, ajtókeretnek támaszkodó, kékszemű bombázó félbeszakította.
- Sejthettem volna… Csak egy
perce vagytok együtt, és már egy feszítővassal sem lehetne titeket
szétválasztani – jegyezte meg sanda vigyorral.
Mandulavágású szemei, fitos
orra, finoman telt ajkai voltak, arcáról messziről lerítt az öröm és az
elégedettség. Tökéletes alakját egy kék színű, testhez simuló, pánt nélküli mini
ruha és egy tíz centis, szintén kék magas sarkú szandál hangsúlyozta ki, ami a
szemeihez is csodásan illett. Tincsei laza loknikban hullottak a vállára és
hátára. Egész lénye sütött a magabiztosságtól.
- Jenny! – sikkantott fel az
énekes, majd kibontakozott az ölelésből, hogy legjobb barátnőjét részesítse
benne. – Te is itt vagy! Ez hihetetlen – képedt el teljesen. Hirtelen úgy
érezte, mintha egy percre sem hagyta volna el L. A.-t.
- Na, mizu csajszi? Mi volt ez
a drámai lelépő? Se egy üzenet, se egy telefon, semmi… Mégis… - kezdte volna a
következő kérdést, de szemei kikerekedtek, mikor végre végignézett barátnője
öltözékén. – Jesszusom! Ez mégis mi a fene? Mi ez a… gönc? – fintorodott el.
- Ez… Izé… Hát csak… - jött
zavarba a többszörösen lesokkolt lány. Ujjaival birizgálni kezdte a pólója
alját és mindenfelé tekingetni kezdett.
- Még egy hete sincs, hogy
eljöttél otthonról, és máris így… Öltözködsz – mondta végül, bár mindenki
tudta, hogy nem ezt akarta először. – De ne aggódj, mielőtt jöttünk beugrottunk
neked pár ruciért – mosolyodott el újból, majd körbenézett, hogy ezt a
helyiséget is feltérképezhesse. Tekintete ekkor megakadt az eddig csendben
figyelő Salvatore fivéren.
Damon egy pisszenés nélkül
nézte végig a nagy jelenetet, s elméjében sötétebbnél sötétebb gondolatok
cikáztak. Nem elég, hogy tönkretették azt a tökéletes pillanatot, teljesen ki
is sajátítják maguknak az áldozati bárányát. Merthogy újra ezt a jelzőt kapta
meg a fiatal énekes. A korábbi érzelmek nyom nélkül eltűntek, mintha soha nem
is lettek volna. Kathrine számlájára írta az egészet. Ő soha többé nem érezheti
azt, mint amit iránta érzett. Még csak hasonlót sem. Lényének az a része
számára örökre elveszett. Csak a vadászat öröme maradt…
Jenny szemei felcsillantak a
sármos férfi láttán. Kezeivel igazgatni kezdte a haját, s ruháján is
végigsimított, szép lassan. Ezzel mindig sikerül felhívnia az összes hímnemű
egyed figyelmét, jó pár méteres körzeten belül. A végső fegyvere, mikor a sokak
által irigyelt hajkoronáját lazán hátradobja egy színészi mozdulattal. Ezek
alól eddig csak Paul volt kivétel, aki olyannyira Hope hatása alatt állt, hogy
Jennyt észre se vette. Eddig… De most a feketehajú Adonisz is csak az énekes
lány hátát nézte borús tekintettel. Látszott, hogy valami nagyon nem tetszik
neki. A kis szöszinek pedig az, hogy ilyen mértékben figyelmen kívül van
hagyva, rendkívül sértette az önérzetét.
- Hope – szólította meg, mire
azonnal felé kapta a fejét –, nem akarsz bemutatni az új barátodnak? –
mosolygott rá a lehető legtündéribb módon.
- Óh… Jah… Persze – pirult el
teljesen a füle tövéig, amit a két, hozzá legközelebb álló nem értett. Még
össze is néztek, de így sem lettek okosabbak. Ekkor Jenny kezdte megsejteni,
hogy mi lehet a dolog hátterében, bár eléggé nehezére esett még csak elképzelni
is. Ugyan már… Ő Hope! Paul számára az
első és egyetlen férfi az életében. Sosem csalná meg…
Az utolsó Fall úgy érezte,
hogy egy látatlan kötél tekeredett a nyaka köré. Alig mert megfordulni, hogy
megkísértőjével szembenézzen. Az utóbbi néhány percben teljesen megfeledkezett
róla, most viszont a legnagyobb problémájává lépett elő. Fogalma sem volt, hogy
magyarázza meg a félmeztelen férfit. Lassan, nagy levegőt véve megfordult, s
rájött, hogy ez a meglepetések éjszakája. Ugyanis Damon – valószínűleg
kihasználva az időt, míg nem figyeltek rá – újra magára kapta felsőjét, s most
összefont karokkal állt. Hope számára még sosem volt ilyen nehéz valakinek a
szemébe néznie. Mikor tekintete összekapcsolódott a két csillogó zafírral, a
szíve kihagyott egy dobbanást, s a levegővétel is nehezebben ment. Nem hitte
volna, hogy valaha ő fog ilyen helyzetbe kerülni. Mindig is megvetette azokat a
lányokat, akik megcsalják a párjukat, éppen ezért megfogadta, hogy ő ezt sosem
teszi, bármilyen nagy is legyen a kísértés. Rosszul volt saját magától.
Elhatározta, hogy ha már a saját ostobasága miatt süllyedt ilyen mélyre, akkor
önerőből fog kikászálódni. Jól van, Hope.
Szedd össze magad. Mindent szépen a helyére fogsz rakni, minden hibát
kijavítasz. Csak okosan, nem kapkodva, mert akkor továbbra is magad alatt vágod
a fát. Kezdjük a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb dolgokkal, aztán, miután a
legdurvábbakkal is megbirkózol, már minden olyan lesz, mint régen.
- Hát akkor, Paul, Jenny, ő
itt Damon Salvatore, az osztálytársam bátyja és gyámja. Stefannal már bizonyára
találkoztatok – nézett rájuk kérdőn felvont szemöldökkel.
- Futólag – bólintott a párja,
majd odaállt mellé és a dereka köré fonta egyik karját.
- Damon, ő itt Jenny Smith, a
legjobb barátnőm és Paul Turner, a barátom – mosolygott a férfire.
A férfi a lehető
legbarátságosabb arcát mutatta az ismeretlenek felé. Kezet rázott ellenfelével,
s egy kézcsókot adott a lánynak. Az utóbbit néhány futó pillantásnál többre nem
méltatta. Tudta, hogy egy szavába kerülne és a kis buta liba egyből a karjaiba
omolna, neki viszont erre most nem volt szüksége. Egy sokkal nagyobb és
nehezebben elkapható zsákmányt nézett ki magának, s addig nem nyugszik, amíg el
nem kapja. Azonban a kis báránykáját ölelő személyt magasan kitüntette a
figyelmével. Magas, kb. száznyolcvan-kilencven centi lehetett, álla markáns,
ajkai vékonyak, szemei zölden fénylettek. Haja sötétbarna, kissé göndör. Egy
kék-fehér kockás inget, sötét farmert és edzőcipőt viselt, egy órával
kiegészülve. Elsőre látszott minden holmiján, hogy elég drágák és márkásak.
Azonban hiába is keresett valami eget rengetőt, nem talált. Azt el kellett
ismernie, hogy jóképű fickóról van szó, akinek elég jól megy a szekér, de semmi
több. Nincs benne semmi extra így első látásra. Vele ellentétben, aki sokkal
magasabb szinten mozog. Nem is értette, hogy miért lökte el magától a lány.
Bensőjébe valami furcsa dolog kezdett motoszkálni az emlék hatására, ami csöppet
sem volt kellemes, de nem tudta, hogy mi lehet az.
Ahogy elnézte az ölelkezőket,
egy címlapra illő páron kívül nem látott semmit. Még csak pár napja ismerte
Hope-ot, mégis egyből leszűrte, hogy olyan mértékű szenvedély tombol benne, ami
nagyon ritka. Csak az a baj, hogy mindezt visszafojtja, s már tudta is, hogy
miért… Nem csak a lesifotósok és a kamerák az okai, hanem az az ember, akinek a
leginkább ki kéne hoznia azt az elrejtett oldalát.
- Szerintem menjünk vissza a
nappaliba. Ott mindannyian le tudunk ülni és tudunk beszélgetni, ismerkedni –
ajánlotta fel a Damon gondolatai közepén álló személy, mire egyből visszatért a
valóságba. Nem szokott ennyire elmerengeni ilyen kis hülyeségeken, s ez csak
még morcosabbá tette. Ha pedig ő az, akkor annak sosincs jó végre. Úgy döntött,
hogy a lehető legrövidebben le kell zárnia ezt az ügyet, mert rossz hatással
van rá. Két éjszaka erejéig kisajátítom –
ennyi munka után igazán kettőt is megérdemlek –, utána pedig azt csinál a drága
kis Pauljával, amit akar. Bár valószínűleg utána már rá fog jönni, hogy az a
kapcsolat egyáltalán nem az, mint amire igazán szüksége van.
A négyes együtt vonult át a
nappaliba: Paul Hope-ot ölelve, az ő párosukat szúrós szemmel néző vámpír, s a
férfit csillogó tekintettel bámuló szöszi. Stefan és a többiek csöndben
figyelték őket, a Tv már nem is ment, csupán a csillár szórta fényét a
társaságra. Mikor az újonnan érkezettek megálltak a kanapén ülők előtt, egy
perces kínos hallgatás következett. Caroline látta, hogy Hope nem tud mit kezdeni
a helyzettel, ezért úgy döntött, hogy segít neki.
- Örülök, hogy végre
megismerhetlek titeket, Hope már sokat mesélt rólatok. Az én nevem Caroline
Forbs – mosolygott rájuk. – A barna hajú srác Stefan Salvatore, Damon öccse,
akivel már úgy látom megismerkedtetek. Ő itt Elena Gilbert, Stefan barátnője, a
másiksrác pedig Jeremy Gilbert, Elena öccse. – Miközben beszélt, egy pillanatra
sem állt meg. Folyamatosan vigyorgott, s egy műsorvezetőt megszégyenítő
tehetséggel küszöbölte ki a kínos részt.
- Örülök, hogy megismerhetlek
titeket, az én nevem Paul Turner, Hope párja – engedett fel először Paul.
Kedvesen kezet fogott a két sráccal, a lányoknak pedig kék-két puszit adott.
- Én pedig, mint bizonyára a
Tv-ből és az újságokból is tudjátok, Jennyfer Smith vagyok – mosolygott rájuk
művészien, s egyet kacsintott is Jeremyre. A helyi lakosok kissé meghökkenve
fogadták a bemutatkozást, de a szőke Duracell nyuszi ismét mentette a
menthetőt.
- Nagyon klasszak az új képeid
az újságban. Az a zöld estélyi valami eszméletlen! – álmélkodott.
- Igen, a franciák még mindig
nagyon értenek a divathoz – helyeselt. – Nem is kérnek meg akárkit, hogy modellkedjen
nekik. Téged is kerestek Hope, de édesapád azt üzente, hogy most egy jó darabig
nem tudsz semmilyen munkát elvállalni – mondta a barátnőjének.
A Fall lány csalódottan hunyta
le a szemeit, s automatikusan belebújt barátja karjaiba. Jól esett neki ez a
biztonságot nyújtó, ismerős érzés. Ez hiányzott már neki… Ilyenkor úgy érezte,
hogy egy másik világba kerül át, ahol nincsenek gondok, problémák. Ott elbújhat
a világ minden baja elől.
- Jól vagy, kicsim? – simított
végig gyengéden a haján Paul.
- Kérlek, ne csináljátok már
megint ezt… Inkább akkor üljünk le és beszélgessünk, ahogy megbeszéltük. Ezt
pedig majd este kettesben folytatjátok – mondta huncut mosollyal a végén.
- Jenny – szólt rá Paul. –
Hope-nak most nagyon nehéz lehet.
- Azt se tudjuk, hogy mi
történt! – vágott vissza, amivel a férfibe fojtotta a további védőbeszédet. –
Éppen ezért kéne végre leülnünk és megtudni, hogy mit keresünk ebben a
porfészekben. A magam részéről kíváncsian várom – tette szét a karjait, majd
lehuppant az egyik üresen álló fotelbe. Rövid várakozás után a többiek is
követték a példáját.
A házigazda természetesen
párja ölében foglalt helyet, onnan nézett végig a társaságon. Mindenki
érdeklődve, néhányan – köztük Caroline, Elena, Jeremy, Stefan – aggódva, míg
Damon unottan, bár tekintete elárulta, hogy belül kissé feszült.
- Nos, az egész a szülinapi
partimmal kezdődött, amin te is ott voltál Jenny. – Az érintett bólintott, majd
intett, hogy folytassa. – Nos, valaki drogot csempészett az italomba, a Moulin
Rouge-ba, így sajnos a buli fantasztikusból pokolira változott. Az utána
történtekre nem is nagyon emlékszek, csak arra, mikor már a rendőrök
megbilincseltek és bevittek a drogfogyasztás miatt. Apa szerencsére elintézte,
hogy néhány óra múlva kihozhasson. Page jött értem, hazamentünk. Mikor
felébredtem, egy üzenet várt az ágyon, hogy apa beszélni akar velem. A
dolgozószobájában várt azzal a hírrel, hogy el kell költöznöm anya
szülővárosába, be kell fejeznem a gimit, s csak utána térhetek vissza L. A.-be,
s akkor folytathatom tovább onnan, ahol abbahagytam – mesélte mélabúsan. Nem
szeretett erre visszagondolni. Néhány dologra ugyanis emlékezett, vagy
legalábbis halvány foltjai vannak – hála a megjelent képeknek –, azok pedig a
kapcsolata végét jelentik. Nem akarta, hogy Paullal külön vájjanak az útjaik.
- Jézusom, csajszi! Ez nagyon durva!
– rémüldözött a legjobb barátnője. – Tettetek feljelentést?
- Nem hinném… Nem is lenne
értelme, úgy se derülne ki soha, ráadásul a baj már megtörtént. Rajtam nem
segítene, ha börtönbe csuknák az illetőt.
- Ezt nem hagyhatjuk annyiban,
kicsim. Egy ilyen fickó nem garázdálkodhat büntetlenül! Ki tudja, legközelebb
kit kap el?
- Hope –nak igaza van. Így
csak újra elkezdenének csámcsogni az ügyön. Ez veszett fejsze nyele. Csak
rontanánk a helyzetén. Inkább azt találjuk ki, hogy vesszük rá Mr. Basst, hogy
Hope hazajöhessen a hétvégén velünk.
- Én szeretek itt lenni –
szólt közbe a páros beszélgetésébe.
- MI? Ugye, most csak
viccelsz, kislány? Mi a jó ebben a helyben? – kérdezte felháborodottan.
- Nem mi, hanem kik –
válaszolta kissé félénken. – Caroline, Elena, Jeremy, Stefan és Damon az első
pillanattól kezdve mellettem álltak és segítettek. Bármikor, bármiben volt is
szükségem segítségre, ők ott voltak mellettem. Álmomban sem hittem, hogy ilyen
barátokra találok ebben a városban – mosolygott az említettekre, amit egyből
viszonoztak. A kék szemű vámpírt viszont gondosan kerülte a tekintetével.
- Mi pedig, hogy ennyire
klassz csaj vagy a valóságban is – mondta Caroline.
- Örömmel tölt el, ha
segíthettem – tette hozzá Stefan.
- Kösz srácok – hálálkodott a
híresség.
- Én is köszönöm, hogy
vigyáztatok rá – fűzte tovább a szót Paul.
- Csatlakozom, de most már
nyugodtan ránk bízhatjátok, mi gondoskodunk róla, hogy visszakerüljön az őt
megillető helyére – jelentette ki Jenny. A szavait mély megdöbbenés és nagy
csönd fogadta.
- Sajnálom, hogy el kell
rontanom a pillanatot, kisasszony – robogott be Margaret egy nagy tálcával a
kezében, amin egy kancsó forró tea, citromlé, cukor, méz és csészék sorakoztak.
– Az édesapja külön felhívta a figyelmünket, hogy ha a barátai eljönnének, ne
engedjük, hogy velük távozzon – közölte sajnálkozva. – Ki mivel kéri a teáját?
– Mindenki csöndben elmondta, az asszony pedig elkészítette és odaadta. Közben
egy szó sem esett az új fordulatról.
Hope számított rá, hogy az apja
nem fogja engedni, hogy csak úgy lelépjen, de, hogy ideszóljon, azt azért
kicsit túlzásnak érezte. Bár ha jobban belegondolt, ez az apjára vall. Nem
csoda, hogy a legjobb a legjobbak között a szakmában. Az üzleti életben minden
lehetőséggel számolni kell, s okosan tervezgetni meg mindent, lépésről-lépésre.
Ugyanakkor, nem is igazán akaródzott neki visszatérni. Jól érezte magát az új
barátai között, az iskolában, az otthonában. Az egyetlen problémát Damon
jelentette a számára…
A kék szemű vámpír nem szólalt
meg egyszer sem, csupán figyelt. Semmilyen rezdülés, szófoszlány nem kerülte el
a figyelmét. Egyből leszűrte, hogy Paul füli szerelmes a lányba, s akár az
életét is képes lenne leélni vele. Ezt a hihetetlen, elvakult érzést viszont
nem látta teljes mértékben viszonzottnak. Hope is szereti, e felől nem
kételkedett, de nem szerelmes belé. Korábban valószínűleg az volt, de már nem.
Vámpírként az érzelmek sokkal intenzívebbek, így külön nagy figyelmet kell
fordítania rájuk. Ebből adódóan könnyen észreveszi az ilyesmit. Ahogyan azt is,
hogy a kis szöszke barátnővel valami nem stimmel. Azt még nem tudta volna
megmondani, hogy pontosan mi, de, látta, érezte. Ettől függetlenül tökéletesen
megfelelt a módosított tervéhez. Legnagyobb sajnálatára ugyanis azt is tudta,
hogy Hope valamilyen ostoba oknál fogva, semmi pénzért nem fogja otthagyni a
barátját. Mindez Damon számára nem jelentett semmit… Az énekes az ő áldozata, s
hamarosan az övé lesz.
Ebben a pillanatban
találkozott a tekintetük, s az idősebb Salvatore hamiskás félmosolyra húzta az
ajkait, majd rákacsintott. Nem menekülsz,
báránykám.
Oh drága Sophie!
VálaszTörlésHihetetlenül boldog vagyok, hogy olvashattam végre a fejezetet. DE közben dühös csalódott és összezavarodott is. A fejemet a falba vertem mikor megjelent a pasija. Ez a Paul pont a legjobb pillanatra időzítette az érkezést, amikor Damon MAJDNEM megcsókolja Hope-ot. Mi a fenéért nem tudott még egy kicsi L.A.- ben maradni és koktélt szürcsölgetni a tengerparton:) És a "legjobb barátnő", hát nem csak Damonnak gyanús a csaj, nekem is. Valami nagyon nincs rendben ezzel a plázacicával, tuti vaj van a füle mögött!!!
Van egy olyan érzésem,hogy Damon részéről most jönnek a nagy kavarások. Mindent bevet, hogy elcsábítsa Hope-ot. ( Remélem is, hogy mindent bevet)xD
A legjobb mondat ebben a részben: "Nem menekülsz, báránykám."
Erre a részre megérte várni, imádtam,"minden majdnem csók" csalódottság ellenére.
Ciao, drága Sophie
Szia Bianca!
TörlésBocsi a sok késésért, de délelőtt melózom, délután suli, így nincs sok szabadidőm =(. Igen, sajnos Damon és Hope számára sosem fognak túl könnyen alakulni a dolgok, mind külső ráhatások, mind saját önfejűségüknek köszönhetően (nem véletlenül kell az a 30+2 fejezet, hogy végre dűlőre jussanak). Paul felbukkanása erősen összekuszálja a szálakat és az érzelmeket egy jó pár fejezeten keresztül. Jenny pedig hozza majd a formáját, s hamarosan kiderül, hogy milyen is az igazi legjobb barátnő (a 12.-14. fejezetig ezt a témát boncolgatjuk).
Gondoltam, hogy ez a fejezet nem fog neked tetszeni, de örülök, hogy azzal a mondattal egy kicsit tudtalak kárpótolni :) Köszi, hogy írtál :D
Ölel, csókol
Sophie
Szia!
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy folytatod a történeted :D Fantaszikus fejezet lett. Előbb utóbb számítottam rá, hogy felfog bukkani Paul, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar. Jenny nem tetszik nekem. Annyira sznob és bunkó a többiekkel. Egyszóval összefoglalva nagyon gyanús. Szegény Damon újra elzárkózott pedig már kezdtek egész jól alakulni a dolgok. Folytasd minnél előbb :D
Puszi
Szia!
TörlésSajnos kicsit el vagyok havazva, a te történetedet sem tudtam olvasni, de most kihasználom a hosszú hétvégét :D Köszi, ilyen kis átvezetőnek szántam, hogy bemutathassam az új szereplőket. Paul felbukkanását szükségszerűnek éreztem, hiszen Hope nem fog tudni soha új életet kezdeni, ha csak nem jön rá, hogy igazából mit is szeretne az új életével kezdeni. Jenny már csak ilyen, a tipikus példája annak, hogy milyenné válik az ember, ha mindig, mindent megkaphat, amit/akit csak akar. Igen, Damon már kezdett végre "érezni" valamicskét, de hát az élet már csak ilyen...
Igyekszem kihasználni a 4 napos szünetet, de nem ígérek semmit :) Köszi, hogy írtál :D
Puszi